NMPT - új sportút a gerinc és ízületi betegségek elkerülésében 2
Szerző: Bene Máté

Talán tapasztaltad már, hogy ma szinte “gerinbetegségjárvány” terjed.
Ha igen, akkor biztosan az is feltűnt, hogy akinek gerincprblémája volt, annak idővel gyakran alakul ki csípő, váll, térdízületi problémája is.

Nem véletlenül!

Ma egy gerincbeteg ember általában nagyon tipikus utat jár végig.

Már amikor 6-7 évesen iskolába kerül, az emberi test természetes működésével nem igazán kompatibilis tartós ülő pozícióval keményen elkezd dolgozni a tartáshibáin. A feje előre helyeződik, és a görnyedő testtartás miatt pár jellemző lágyrész hamarosan zsugododni kezd a testén. Mivel a test kitér a megfelelő statikai helyeztből, egyre energiaigényesebb lesz “saját magát megtartania. (Egyre több nem elsősorban erre való izom fog dolgozni a test súlyvonalától egyre távolodó alkatrészeinek megtartásán.) Mivel ezek az izmok “el vannak foglalva” a test egyensúlyának megtartásával, a rendes mozgásokban már nem, vagy nem pontosan úgy vesznek részt, ahogy a “gyári minta” szerint szükséges lenne. A fokozódó statikai terhelés, és az így “kieső” izomrostok növekvő száma miatt az idegrendszer a fenti folyamattal párhuzamosan “kénytelen a mozgások létrehozásához megtanulni” más utakon, más sorrendben használni az izmokat, mint ami ideális lenne.

NMPT - új sportút a gerinc és ízületi betegségek elkerülésében 3

A következmények:

  • romló tartás
  • fokozódó izommunka és energiaigány
  • előre helyezdő fej
  • ettől elmozduló súlyvonal
  • kiegyenesedő gerincgörbületek – törések az ívek helyén
  • ettől túlterhelődő csigolya közti ízületek
  • ettől reflexes izomvédekezések
  • ettől a feszülő izmok ellenpárjainak idegrendszeri gátlása
  • ettől egy dominóeffektusként a testen végigsöprő statikai változás
  • attől az ízületek túlterhelése
  •  mindeközben az idegrendszer folyamatosan tanulja a teste az új izomminták mentén mozgatni tartani.Az így feltanult rossz mozgásminták – mint egy hibás szoftver – ezáltal “testen belülről” lesznek az idő előtt kialakuló degenerációk jelentős okai, hiszen minél távolabb kerül a test a “gyári” ( szakszóval fiziológiás) mintától, annál nagyobb terhelést, nyíróerőket és kompressziókat gyakorol az ízületekre. A rossz minta maga évekig, évtizedekig nem okoz tünetet. A vendég sportol, mozog, jól érzi magát, de közben lassan de biztosan halad a degeneratív gerincbetegségek – és az autodekompressziós gyógytornász kollégák rendelője felé…

NMPT - új sportút a gerinc és ízületi betegségek elkerülésében 4

Pedig ha ezek a rossz minták időben korrigálásra kerülnének, akkor egy szakértő edző óriási erővel tudna tenni azért, hogy a “leendő beteg” sose váljon valódi gerincbeteggé…

A gond csak az, hogy az “erősítsük meg a törzsizmokat” típusú old school hozzáállás  ehhez nagyon nem elég!

 

Aki már rendelkezik a rossz mintákkal, az döntően sport közben is azokat használja, így a bár teljesen jó szándékú erősítés is legtöbbször csak tovább erősíti a beégetett rossz programokat. A hatékony korrekcióhoz ennél sokkal komplexebb, az idegrendszer működését, a rossz mintákat futtató feltétlen reflexeket kiiktató speciális mozgásokra van szükség. ( kvázi a “szoftveres” hibával is foglalkozni kell…)

Azaz ha már rendelkezel a rossz mozgásmintákkal,

akkor az edzés, az erősítés is csak erősíteni fogja azokat.

Az NMPT rendszere erre a dilemmára ad megoldást!

kattints ide és szúrd be a saját képed

NMPT – prevenció a mozgásminták szintjén…

Az NMPT korrekciós modulokat úgy állítottam össze, hogy az adott mozdulatban lehetetlenné teszik a hibás mintákért felelős feltétlen reflexek működését, így rákényszerítik az ideg-izom rendszert, hogy újramodellezze, újra feltanulja a helyes mintákat. Ezzel a rendszer pont azokat a test belsejéből eredő túlterheléseket oldja meg és programozza át, melyek a degeneratív folyamatok jó részét okozzák. Igy egy NMPT instruktor óriási preventív erővel fogja tudni megtartani az óráját. Persze ez a munka csak akkor tud hatékony lenni, ha a “hardver”, a test ízületei, lágyrészei képesek felvenni az ideális helyzeteket. Ennek érdekében egy lényeglátó strechning és statikus erősítő sorozatot is tartalmaz az NMPT rendszere, hogy az “egyesítő” gyakorlatok a lehető leghamarabb hatékonyan gyakorolhatóvá válhassanak.

NMPT - új sportút a gerinc és ízületi betegségek elkerülésében 5

Az NMPT több, mint egy továbbképzés:

A vizsgázott instruktoroknak pár felétel teljesítésével akár arra is lehetősége lehet, hogy a porckorong.hu csapatának tagjaivá váljanak – franchise rendszer –  és ezzel egy nagyobb cél elérésében vegyenek részt. Ebben az esetben az óráik elérhetősége megjelenhet a honlapon, használhatják az NMPT logót, ami a vendégek számára egy garanciát ad arra, hogy “gerincbiztonságos” helyen járnak és edzenek. Ebben az esetben viszont az NMPT instruktor “tiszta’ NMPT órát tart, azaz nem keveri a rendszert a saját mozgá

Az NMPT tavaszi képzés már elérhető az alaptanfolyamot végzett kollégák számára, és hamarosan megnyitásra kerül a jelentkezési űrlap is.

Itt tudod megnézni az NMPT képzés részleteit.

MIRE JÓ?

  • megelőzni a degenerartív gerincbetegségeket ülő munkát végző embereknél.
  • korrigálni az idegrendszer rossz mozgásmintáit, ezzel elkerülni, hogy a gyógyult gerincbeteg embernek más ízületeiben, vagy más gerincszakaszain problémái adódjanak.
  • megelőzni olyan tüneteket és problémákat, mint a befagyott váll, tenisz és golfkönyök,gerinc és állkapocs ízületi eredetű fülzúgás, szédülés
  • javítani a testtartást, és megelőzni a mozgásrendszer öregedésének tulajdonított fájdalmakat.
  • csípőízületi és térdízületi kopás ellen – mert a miofasciális erővonalak balanszírozásával az ízületek terhelése optimalizálható

Videók:

NMPT háttérelmélet videó:

Horváth Szabolcs NMPT tréner edzésének videója:

Mit tud egy NMPT instruktor:

A különbség egy ilyen irányban képzetlen edző és egy NMPT között az, hogy miközben az NMPT oktat, folyamatosan figyeli a vendége testében futó “mátrixot”. 🙂  Miközben mozogsz, látja a háttérben futó hibás mintákat, és folyamatosan futtatja azokat a korrekciós modulokat, melyek letiltják a kóros reflexeket és kijavítják a hibás működést. A vendégeik ezáltal egyre közelebb kerülnek a fiziológiás mintához – és egyre távolabb azoktól a degenratív betegségektől, melyek közel mindenkit érintenek.

195 Shares
{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
>