Aztán ott van apuci kicsi lánya - nevezzük Gizinek -, aki bár minden pénzért megvehető dolgot megkap, de alapvetően a tablet neveli fel.
Nos, ők ketten találkoznak, összejönnek, összeházasodnak, és többé kevésbé kirepülnek a védő és óvó szárnyak alól. ( Már amennyire a szülők ezt hagyják.)
A fiúnak hirtelen - 30 évesen életében először - meg kell felelni a munkahelyén, kihívásokat kell leküzdenie, fizetni kell a lakás költségeit, és el kell tartani az "asszonykát", aki még tanul.
Az ilyen jellegű hirtelen felelősségvállalás kilométerekkel ő komfortzónáján kívülre esik, ezért a korizol szintje lassan emelkedni kezd. A magas kortizol szint hatására pedig az idegrendszerének az érzékenysége - ami többek közt azt "figyeli", hogy mikor "érdemes" egy fájdalom formájában elkezdeni kiabálni a mindannyiunk gerincében jelen lévő degenerációkra - egyre lejjebb kalibrálja magát.
Közben Gizi sincsen sokkal jobb helyzetben.
Hiába jár ( kényszeresen? ) edzőterembe minden nap, az ő önértékelése sincs a helyzet magaslatán. Így, amikor Géza bemegy dolgozni, mindig aggódik, nehogy a fiú találkozzon valaki mással, és ettől ő is feszült lesz.
Aztán eljön a nagy nap, amikor Gézának ( pont úgy mint neked és nekem is néha ) megfájdul a dereka.
Elmegy a dokihoz, aki kiírja betegszabadságra, és bár a fájdalom maga sz@r érzés, Géza kortizol szintje hirtelen leesik.
Anyu pedig újra átjön és hoz ebédet, meg pár Voltarent. Gizi is valahogy nyugodtabb lesz, ápolja és kevesebb a feszkó.
Gézát bár bazira zavarja a gerincfájdalom, de az op. rendszerének nyers alapjai közel azonosak a gyíkéval.
Ha a gyík sütkérezik a napon, akkor ki van téve a ragadozóknak, ezért a kortizol szintje folyamatosan emelkedik, és ettől egyre rosszabbul érzi magát. Ez a rossz érzés pedig arra motiválja, hogy előbb-utóbb behúzódjon egy biztonságos szikla alá - ergo távolodjon a magas kortizol szintet eredményező szituból.
A szikla alatt viszont hideg van, így elkezd kihűlni teste - szintén egy veszélyforrás -, amelynek köszönhetően a kortizolszint ismét a magasba kúszik. Emiatt pedig vissza kell mennie a napra.
Szegény gyíkot a hormonjai és az idegrendszere kötélen mozgatják, ahogy részben minket - és persze Gézát is.
Betegségelőny
Gézának meglehetősen olcsó ár a fájdalom azért a számos előnyért, amit a tünetének jelenléte miatt "élvezni" tud. A férfi szerepekről alkotott sztereotípiák miatt ugyanis más módon esélye sem lenne visszahúzódni a dependencia gyermeki ölelésébe. Egy meggyőző tünet viszont mindenre mentség és megoldás lehet.
Persze ő is eljár kezelésről kezelésre, és mindenhol elmondja, hogy "kurv@ra meg akarok gyógyulni végre", de valahogy mindig mosolyog, amikor a tüneteiről beszél.
/ off.: A tisztán strukturális okból "fájó" emberek ritkán mutatnak
non verbálisan ilyen boldog és önfeledt barátságot a tüneteikkel. /
A dolog hamar krónikus fájdalommá, és a család rendszerszintű "játszmájává" válik.
A legtöbb terapeuta persze simán benyeli a szomatoform fájdalmat produkáló ember/család ügyesen kialakított életjátszmáját, és azzal, hogy szöveti kezelést kínál nekik, egy további részévé válik a problémának.
De álljunk csak meg egy szóra!
Problémának???
Biztos ez???
Gizi már nem szorong.
Lelkesen és önfeláldozóan ápolja Géza minden kínját, kísérgeti kezelésről kezelésre. Már nem kell aggódnia amiatt, hogy a férfi lelép, ezért megengedni magának, hogy egyre könyörtelenebb és tiszteletlenebb legyen a férjével - persze csak házon belül.
A külvilágnak továbbra is a gondoskodó mintafeleség képét mutatja
(könnyebb a férj köntösbe bújt "kisfiáról" gondoskodni, mint...).
De "anyuci" sem marad ki az előnyökből, mivel a fájdalom révén újra funkciót kap a fia életében, amelynek köszönhetően az anyai funkciója újra értelmet nyer.
Ha valaki meg is kérdőjelezi a tünetek szöveti eredetét, azok mindig validációt tudnak nyerni a tünetmentes emberek MRI felvételein is bőven látható degeneratív elváltozások által.
A sok előny birtokában pedig az idegrendszer se'perc alatt képes eszkalálni
a szitut egy krónikus fájdalom szindrómáig.
Egy dolgot azonban fontos itt tisztázni:
Géza nem direkt csinálja!
A folyamat az idegrendszerének a tanulási mechanizmusa, és pont ugyanúgy szenved a nagyon is valós tüneteitől, mint az, akinek strukturális okból fáj a gerince. mert Ugyanazok az agyi mechanizmusok alakítják ki a fájdalomélményét, mint annak, akinek például a sérve "veri telibe" az ideggyököt.
A történet tovább folytatódik
Út közben mindig akad egy-két olyan "megmentő" terapeuta, aki simán belegyalogol a CSALÁD (!) - mint rendszer - életjátszmájába, és egy újabb szöveti kezeléssel validálja a terápiás tévutakat.
A szitu amúgy nem könnyű.
A beteget, kvázi a szenvedő embert nem szabad "bántani".
Ha sejt is valamit, hogyan is konfrontálhatna vele? Még megsértődik!
Ez a bullshit megy egészen addig, amíg Géza egy újabb rendelőben köt ki, ahol egy szintén jó szándékú, de már szakmailag és emberileg is potens szaki a következőket mondja:
"Kedves Uram!
Nem tudom feltűnt-e magának, hogy egy paksaméta papírt hozott, de semmi nem segített Önnek két hétnél tovább. Ebből, ebből és ebből és ebből úgy gondolom, hogy Ön olyan szinten szomatizál, hogy nagyon.
A problémája egy rendszer szintű gond, amelyben Ön, a családja, Gizi és a terapeutái is nyakig benne vannak. Komoly szöveti oka a dolognak úgy gondolom, már nincsen.
Az MRI leletén látható dolgok nekem is megvoltak, a jelenségnek pedig van egy tök jól meghatározható neurológiai oka, ami így zajlik: bla bla bla magyarázat bla bla bla...
A dolog egy életmóddá fajult önnél, úgyhogy lassan abba kéne hagyni ezt a p%+csogást, és eldönteni, merre indul. A lehetőségek a következők: ................. "
Na ez a szaki végre nem "egy újabb megmentő".
Ezzel az őszinteséggel ő már nem csak szeretne, hanem képes is segíteni
- már ha Géza is nyitott rá.
A régóta szomatoform fájdalomban szenvedő Géza erre a zárásra jellemzően két módon szokott válaszolni
Reakció v.1:
"Maga sík hülye, és már megyek is vissza az xy nevezetű dokihoz, aki - Önnel Mr. gonosz könyörtelen empátiamentes hülye ellentétben pontosan tudja, hogy mennyire beteg vagyok, és majd ő újra jól megkezeli a szöveteimet."
Ebben az esetben Gézának egyelőre nincs esélye előre lépni, mert a kognitív disszonanciája még nem engedi meg, hogy tudatossá váljon, ami zajlik. Inkább marad még gyerek, és devalválja a dokit.
Reakció v.2:
"Na igen. Egy ideje már sejtettem, hogy ilyesmi lehet a háttérben, és már vártam, hogy valaki végre ezt fogja mondani."
Ez a "vártam, hogy valaki égre ezt fogja mondani" a tűpontos jele annak, hogy Géza már sejtette, mi a helyzet, és egy ideje kereste már belőle a valódi kiutat. Egy óriási fordulópont lehet, ahonnan már látszik az alagút végén pislákoló fény.
Egy olyan fényé, ami egy valódi változás felé mutat.
Persze innen még emberfeletti munka lesz Gézának:
megtanulni lenyomni kilincseket, tökösen beleállni a házassági és munkahelyi problémákba, felelősséget vállalni, és kiszedni magát a problémát erősen konzerváló RENDSZER érdekeinek és "hormonjainak" a szorításából - de ez egy ilyen bicikli.
Üdv.:
Máté
ui.:
A BGA Mozgásneuró képzésén pontról pontra,
pályáról pályára azt is átvesszük,hogy
pontosan mi történik a szomatoform fájdalmat
megélő ember idegrendszerében. Ez a legalapabb
alapoktól építjük fel, és jutunk el egészen a fájdalom
befolyásolásának a módszereeiig. Ha az ilyen "cuki sztorik"
mellett érdekel a téma pontos neurológiája is, akkor
érdemes megnézni a részleteket.