Van egy érdekes mellékhatása annak, ha egy szakmai videódat
egy hét leforgása alatt közel százezren nézik meg:
Elkezdenek jönni a kommentek.
A legtöbb komment korrekt és jó szándékú:
– köszönő üzenetek.
– sok saját történet.
De persze ott vannak a trollok is csőstül:
- Van a „szaki”, aki támadva érzi magát, és elkezd téged rombolni vadul.
(Az építő szakmai vitát mindig szeretem, de ez inkább a klasszikus freudi elhárító mechanizmus:
az omnipotencia, majd devalválás.) - Van a nyelvtannáci, akiknek – Grétsy tanár úrral ellentétben – minden baja van a jövevényszavakkal.
És persze néha érkezik egy-egy izgalmas, szakmai vitaindító gondolat is.
Ezt egy kolléga írta, nagyon kulturált, korrekt hangon:
„Nagyon hasznosak a tartalmaid Máté… csak így tovább!
…de laikusoknak talán felesleges ennyire részletesen elmagyarázni, mi történik a gerincben.
A beteget úgyis csak a gyógyulás érdekli.”
Ez egy eléggé kézenfekvő, és valószínűnek tűnő gondolat.
Csak épp a kutatások abszolút nem ezt mutatják.
Ha dolgoztál már fájó gerincű emberekkel, akkor ez a gondolat első hallásra abszolút logikus, hiszen…
…amikor valaki lumbágóval vagy akut
porckorongsérvvel jön be,
általában így néz ki a jelenet:
- Az ember nettó óvatosan ül le. ( fear avoidance behaviour)
- Full féloldalasan. ( antaligás tartás??? )
- És minden mozdulata előtt „elgondolkododik” egy pillanatra.
Aztán jön a klasszikus első mondat:
”Azt hiszem megint becsípődött egy ideg.”
És ilyenkor tényleg totálisan úgy tűnhet, hogy a részletes magyarázat teljesen felesleges.
Hiszen ő csak azt szeretné, hogy elmúljon a fájdalom.
( és visszatérjen a funkció )
De!!!
( és ismét: ezekben a PGP-kben a lényeg mindig a de után jön!)
A modern fájdalomkutatás ezzel baromira,
egyértelműen, és határozottan NEM ért egyet!
Van egy furcsa jelenség a fájdalomkutatásban: néha egy 15 perces beszélgetés
többet változtat a páciens állapotán, mint egy teljes kezelési protokoll.
Figyelj:
A 2000-es évek elején egy kíváncsi ausztrál gyógytornász-kutatót, a
fájdalomtudomány kulcsfiguráját, Dr.Lorimer Moseley-t elkezdte
érdekelni valami:
Mi történik, ha nem csak kezeljük a fájdalmát…
…hanem megértetjük a pácienssel az is, hogy mi történik benne?
Nem motivációs bullshitekről volt szó…
( ez már jövevényszó? )
…nem is valami lilás-rózsaszín pozitív gondolkodásról, hanem egy
teljesen érthető, szakmailag kőkorrekt, de egyszerű biológiai magyarázatról.
Ezért Moseley fogott egy csapat krónikus derékfájós beteget…
Az egyik csoport a szokásos kezelést kapta.
A másik viszont kapott “egy kis” pluszt:
Egy rövid, de kerek és érthető magyarázatot arról, hogyan működik a fájdalom.
És ami ezután történt, az ma már a szakmánk egyik új irányzata:
Azok a betegek, akik megértették, mi történik a testükben:
– kevésbé féltek a mozgástól
– kevésbé gondolták, hogy „tönkrement a gerincük”
– és nagyságrendekkel jobban teljesítettek fizikai tesztekben
Egy percig sem azért, mert „meggyógyultak a beszélgetéstől”.
Hanem mert megváltozott a viszonyuk a fájdalomhoz.
És ez hatalmas különbség.
Te és én nem annyira félünk egy gerincfájdalomtól, mert napi szinten dolgozunk vele,
és pontosan tudjuk, hogy az esetek többségében aki akar, az kijön belőle.
A pácienseink viszont ezt nem mindig tudják.
De képzeld el, hogy holnap reggelre minden tudásodat kitörölték a témáról,
aztán reggeli után a következő helyzetet adódik:
Felállsz…
Azaz felállnál…
…de a derekadba belehasít egy brutális fájdalom.
Olyan érzés, mintha valaki egy kést szúrt volna a hátadba.
És amikor megmozdulsz, akkor megforgatná.
Te mit gondolnál ebben a helyzetben?
Welcome to lumbágó land…:)
Ha ilyenkor azt hiszed, hogy…
„Most mozdult el egy csigolyám”
vagy:
„Becsípődött egy ideg és most minden mozdulat veszélyes, mert az ideg megsérülhet! ”
…akkor a idegrendszered teljesen érthető módon védekezni kezd.
- Az izomzat megfeszül.
- A páciens öszönösen és reflexesen kerüli a mozgást.
- Mert minden mozdulat fenyegetővé válik számára.
De ha közben valaki elmagyarázza, hogy:
„Figyej, ez nagyon ijesztő érzés, de nagy valószínűséggel egy átmeneti mechanikai reakció.
A kisízület így és így néz ki: ( rajz ) Kis fityf@sz bolyhok lógnak a felszínek közé, és néha ez beakad,
amit követ egy reflexes izomvédekezés, izomfeszülés, veszély receptor érzékenyedés, és ettől nehéz
mozás nélkül kijönni belőle…
De no para: nem törtél el, nem mozdult el semmitd és nem is szakadtál szét.”
…na akkor történik valami fontos.
Az idegrendszer lejjebb tekeri a riasztást.
És ez pontosan tudod mivel jár: kisebb fájdalom, kisebb izomtónus
több mozgás = sokkal gyorsabb szabadulás.
/ off:
1. és igen : tényleg dobálózhatnánk ilyen fancy szavakkal, mint threat perception,
meg central modulation és nociceptív rendszer – de mind ide futna ki: lejjebb tekeredik a riasztás.
2. és tényleg: sokféle más mechanizmus lehet egy lumbágó háttérében, de gyakran egy ilyen átmeneti
mechanikai reakció indítja be a védekező izomfeszülést./
És innen kezd igazán érdekessé válni a történet.
Adriaan Louw és kollégái azt vizsgálták meg, mi történik,
ha ezt a fajta fájdalom-oktatást kombinálják gyógytornával.
A kérdés egyszerű volt:
Mi működik jobban?
- A gyógytorna ( önmagában )
- A gyógytorna + fájdalom-neurobiológiai edukáció
Randomizált vizsgálatokban két csoportra osztották a betegeket,
mindkét csoport csutkára ugyanazokat a gyakorlatokat végezte.
De az egyik csoport kapott egy kis extrát:
- egy rövid magyarázatot arról, mi történik a testükben fájdalom közben.
Néha mindössze 15 percet.
Az eredmény?
Azoknál, akik megértették a fájdalom működését:
– csökkent a mozgásfélelem ( fear aviodance behaviour )
– javult a mozgástartomány ( ROM )
– és gyakran jobb funkcionális eredményeket értek el.
Csont ugyanazzal a gyakorlatsorral!!!
Ezért lett ma a modern mozgásszervi rehab egyik alapelve
az úgynevezett Pain Neuroscience Education (PNE).
Bazira nem azért, mert az emberek anatómia előadást akarnak hallgatni.
Erre tényleg abszolút nem kíváncsiak…
…hanem mert amikor valaki érti, hogy mi történik benne,
akkor a teste egészen más módon reagál…
…és a gyógyulás fontos lépései ettől konkrétan felgyorsulhatnak!
A kutatások olyan szinten következetesen hozzák ezt az eredményt,
hogy vitatkozni ezzel ma már nincs sok értelme.
Ezért a BGA-n konkrétan tanítjuk és gyakoroljuk azt, hogy hogyan lehet érthetően,
egyszerűen, a páciens / vendég érdeket szem előtt tartva edukálni. Akkor is, ha ez a
vendég esetleg parázik és akkor is, ha előttünk végtelen mennyiségű hülyeséget
mondtak neki – mert ilyen azért elő – előfordul.
Aki kollégaként ezt a hatást kevésbé használja ki – annak nagy pech, hogy lemaradt
a szerdán elstartolt MozgásNeuró szakmai kalandtúránkról.
/ A becsatlakozó kollégák konkrétan repülőre ültek, és elutaztak az idegrendszer országába.
Elég izgalmas tripjük lesz, egyelőre csak remélni tudjuk, hogy mind egyben
hazatérnek. Egyetlen kérés: Légyszi már ne írj levelet – a gép már felszállt, már nem
tudjuk visszahozni, hogy beszállj! Aki erről lemaradt, az most kimaradt. )
És pár tipp, hogy ezt hogyan csinálhatod a gyakorlatban:
1.
Ha órát tartasz, gyakorold be, hogy egyetlen tőmondatban
hogyan tudod totális érthetőséggel megfoglamazni, hogy
mire jó az adott gyakorlat.
( Ezt közben érdemes mondani.
Pl. „Ezzel nem csak deltásabb leszel, de meg is tanítjuk
lefelé mozogni a felkarcsontot, hogy újra tudjon helyet csinálni
a sérült supraspinatusodnak”. )
A tapasztalat az, hogy ha a vendég érti, mit csinál, akkor sokkal
pontosabban és figyelmesebben hajtja végre a mozdulatot.
2.
Ha funkcionális tetszet csinálsz, akkor mondd el, hogy épp mit vizsgáltál!
( Ezt közvetlen utána mondd, ne közben, hogy ne befolyásolja az eredményt.
Pl. „Ezzel meghúztam az ülőideget, hogy megnézzük, hogy találkozik-e a
porckorong kiboltosulásoddal.”
Az ilyesmi extrém mód növeli a bizalmat és a megértést. )
3.
Sose spórold el kimondani, ha valami nem veszélyes:
A legtöbb derékfájós ember fejében az első gondolat az, hogy:
„Most biztos elszakadt valami.”
Ha ilyenkor elmagyarázod, hogy egy lumbágó legtöbbször nem sérülés,
hanem egy idegrendszeri védekező reakció, azzal gyakran már
félúton vagy a javulás felé.
4.
Használj egyszerű, vizuális képeket.
Véletlenül sem kell valami túlokoskodó neurofiziológiai előadás.
Elég például ennyi:
„A kisízületedből most például túl hangos riasztást érkezett.
A fájdalommentes gyakorlatok megkeresésével azt tanítjuk
újra neki, hogy nem szükséges ennyire szirénáznia.”
Az idegrendszer szempontjából ez teljesen korrekt magyarázat,
mégis teljesen érthető laikusnak.
5.
stb. stb. stb.
Ha pedig még nem láttad a múlt heti videót arról, hogy mi történik valójában
egy „idegbecsípődés” során, itt megnézheted:
Mert ha vágod, akkor a vendéged is vágni fogja –
és akkor sokkal gyorsabban kijöhet belőle…
…mert ha érti → kevésbé fél → többet mozog → gyorsabban jöhet ki az egészből.
A nyelv és tudás fegyver!
Értelmetlen lenne nem kihasználni az erejüket a fájdalom ellen!
Szép hétvégét,
Máté
(Pénteki Gerincpercek)
ui:
Az NMPT közeledik