Az index 2017 június 27-i cikkében Hegyeshalmi Richárd egy kutatás eredményére hívja fel a figyelmet, mely szerint a jóga a gyakorlása egy év alatt a gyakorlók 10%-ánál okoz valamiféle tünetet, és 21%-ban fokozza a korábban meglévő panaszokat. A cikk villámgyorsan okozott szinte osztatlan ellenszenvet a jógaoktatók körében. Ebben a bejegyzésben a cikkre, aztán főleg a cikkre adott reakciókra szeretnék reagálni, mert ez az a terület, ahol a jógás világnak még rengeteg lehetősége lenne arra, hogy új ismereketeket felhasználva hasznosabbak és biztonságosabbak lehessenek a tanítványok számára. Ehhez viszont kell egy szemlélet és hozzáállásváltás a tudománnyal kapcsolatban.

A cikkre adott reakcióm rövid és tömör:

A jóga – mint bármilyen testmozgást is tartalmazó rendszer – lehet méreg és lehet gyógyszer is. Lehet nagyon hatékony prevenció, és lehet komoly problémák forrása. 2010-ben leírtam, hogy hogyan érdemes a jógát gyakorolni, hogy ne okozzon gerincproblémákat, ezt a bejegyzésemet megtaláljátok itt:

Hogyan szabad jógázni gerincsérvvel?

Mivel ezt a témát akkor kiveséztük, most izgalmasabbak voltak számomra azok a cikk alatti kommentek, melyek vadul támadták a szerzőt, a kutatást, és azonnal hadviselést indítottak a jóga védelmében. De vajon meg kell-e, ill. kell-e egyáltalán védeni a jógát?

A TUDOMÁNYHOZ VALÓ (V)ISZONY:

A tudományt fogalmát sajnos sokan félreértik, és úgy fogják fel, hogy tudomány a laboratóriumban üldögélő, mindenféle ezotériát és „spirituálisan” haladó gondolkodást tagadó szemüveges professzorok játéka. Pedig a „tudomány” korántsem ez. A tudomány egy jól meghatározott gondolkodásmódot jelent, ami nagyban segíti a világ OBEJKTÍV megismerését. A módszere az, hogy egy speciális módszertan szerint igyekszik kizárni a szubjektív véleményeket és előzetes elképzeléseket, hogy tényleg az láthassuk, ami VAN, és ne azt, amiről – jellemzően előítéletekre vagy hitekre építve–  hisszük, hogy van.

A kedvenc példám a tudományos gondolkodásmódról a következő:

Tegyük fel, hogy meg akarom tudni, hogy a sör hat-e az autóvezetési képességekre. Ha megitatok jó sok emberrel pár üveg sört, és megvizsgálom, hogy mi történik – törnek-e az autók a vizsgálati csoport alatt 🙂 –  akkor alapértelmezetten fogalmam sem lesz arról, hogy sör nélkül hány ember törné össze az autóját. Így egy elképzelésem bár lehet a témáról, de igazán pontosan még nem fogom tudni, hogy mi is történt. Ezért ugyanazon az úton, statisztikailag kb. ugyanolyan ideje vezető, azonos képesséű embereket fogok végigküldeni. Lesz egy kontrollcsoportom, akik nem isznak, és lesz egy vizsgálati csoport, akik igen. Tehát összesen egyetlen változót tologatva nézem meg, hogy lesz-e különbség. Ez így már megyőzőbb, ugye?

Pedíg a kísérlet még így sem felel meg a tudomány gondolkodásmódjának.

Azért nem, mert ha több tényező változik a kísérletben, akkor még mindig nem fogom tudni, hogy EGÉSZEN PONTOSAN MI AZ OKA A BALESETEKNEK. Jelen esetben a vizsálati csoport torkán lenyomtunk egy sört. Ettől jó eséllyel pisiline kell, és lehet, hogy az autók nem is az alkohol miatt törtek, hanem attól, hogy a vizsgált személyek keresték a tekintetükkel az út mellett lévő mellékhelységeket… Elképzelésem lehet, hogy a pia vagy a vécékeresés az oka a baleseteknek, de TUDNI nem tudhatom biztosan. Igy a pontos eredmény érdekében meg kell itatnunk a kontrollcsoporttal is pont ugyanannyi vizet, mint ahány decit a sörösök ittak, és akkor már korrektebb lesz az eredmény.

Ez a tudomány precíz gondolkodásmódja, ami így egészen pontos ismereteket tud adni.Kár vívni vele…

A hitre addig van szükség, amíg nem tudsz valamit. Amit tudsz, abban nem kell, hogy higgyél.

Amíg csak hiszed, hogy a párod megcsal, addig az egy koncepció. Simán lehet, hogy igaz, de lehet téves is – még akkor is ha a mai erkölcsök mellett erre kétségtelenül valamivel nagyobb az esély ;). Ha viszont korábban végzel, és meglátod Bélával, onnantól már tudod, és nem hiszed. Kb. így viszonyul egymáshoz a tudomány és a koncepcióink. Amikor egy korrektül végrehajtott kutatás eredményét valamilyen hitre, egóra, vélt érdekre építve élből és azonnal – kvázi gondolkodás nélkül – elutasítják, akkor szomorú vagyok, mert a fejlődés lehetősének látom a gátját.  ( végül is hihetnénk még azt, hogy a Nap kering a Föld körül, de minek…:)

Ilyen jellegű kommenteket olvastam a cikk alatt.

” 4 éve látogatom az xy jóga központot. Kutyabajom sincs azóta. Ja! Rendbe tette a fájó futótérdemet…”

Igen. A kommentelőét talán rendbe tette. De még ebben sem lehetünk biztosak.

Vajon tényleg a Bikram tette-e rendbe? Egészségügyi kérdésében mindig van legalább egy együtt változó változó, az idő. Sok mozgásszervi probléma megoldja saját magát, így amíg a kommentelő jár a lábán, alszik, szexel, mindenfélét eszik, vezet, stb… úgy objektíve fogalmunk nem lehet mi hozta helyre a térdét. Elképzelésünk lehet róla, de ez csak egy koncepció.

Viszont egy biztos: ez a mondat – már ha követjük a tudományos gondolkodást – semmiféle viszonyban sincs a cikkben idézett kutatással.

Annál inkább a pszichológia „cognitive ease” fogalmával, ami azt jelenti, hogy egy bonyolult és összetett kérést – lehet-e káros a jóga gyakorlása – egy könnyű és egyszerűvel helyettesítünk .( helyrerakta a térdem, tehát jó) Az a baj, hogy ettől nem jutunk előrébb, és így nem fogunk tudni pontosabb, egészségesebb, biztonságosabb órákat tartani.  De nézzük meg egy másik típuskommentet:

„A tudomány csak a fizikai testet vizsgálja. A jóga nem sport és nem a fizikai testről szól.”

A tudmánnyal az a baj, hogy mivel nagyon precíz, meglehetősen lassú is. Egy jóginak empirikusan figyelve a saját testérzeteit sokkal könnyebb kialakítani egy gyakorlásrendszert, mint a lassan döcögő, de cserébe nagyon pontos ismereket adó tudománynak. ( mivel nincs mindenhol érzőideg a testben, ez a hozzáállás okoz is jógás problémákat pl. a porckorongok területén).  Könnyen lehet, hogy a kommentelőnek igaza van, létezik asztráltest, pránacsatornák és társai, amire a kérdéses jógapózok tényleg jótékonyan hatnak, de ezt még nem TUDJUK. Ez természetesen abszolút nem zárja ki, hogy létezik ilyesmi, viszont egy ilyen izgalmas és jógatáborokban gyakrak előkerülő vitának a jelen kutatás eredményéhez sajnos megint nincs semmi köze:

hiszen a kutatás eredménye teljesen objektíven mutatja, hogy a „fizikai testben” lettek hibák…

Sorolhatnám tovább a példákat, de szerintem teljesen átjön mire akarok kilyukadni.

A jógának sem a mozgásrendszere, sem a többi rétetege nem tudományos alapon alakult ki – szerencsére, így tudott már évszázadokkal ezelőtt olyanná fejlődni, amire az Anatomy Trains és a miofasciális kutatások után a modern mozgásterápia még csak most kezd eljutni (1991), de tudománynak a jóga speciel per definíció nem tudomány. Természetesen még ezzel sincs egyedül, mert nagyon sok modern mozgás és pszichoterápiás módszer van ezzel így. Robin McKenzie például szintén empirikus megfigyelés alapján jött rá, és alakította ki a módszerét, és Freud is a saját gondolataira alapozva dolgozta ki a pszichoanalízist. A módszer / jóga, McKenzie, pszichoanalízis / ergo nem tudományos, viszont a hatásuk tudományosan már nagyon  jól vizsgálható.

Sőt! A hatás megléte/léte/minősége akkor is kiválóan vizsgálható, ha a tudomány még nem áll készen a pontos hatásmechanizmus magyarázatára. (értsd. ha még nem látja az asztráltestet, akkor is tudja mérni egy asztráltestre ható gyakorlás hatását a vizsgálati alanyra pl. egy szubjektív kérdőív kitöltésével) 

Ezért nagy hiba ellentétbe állítani a jógát a tudománnyal, hiszen a világon semmi baja a két rendszernek egymással, így akár az oktatók is bátran letehetik a fegyvert, és épülhentek abból, amit a tudomány hozzá tud adni a jógához.

A jóga pránakoncepciója a modern miofasciális meridiánkutatásnak hála lassan teljesen megmagyarázásra kerül, és pl. Vigh Béla professzor Úr is mesélt róla, hogy kutatta úgy is az idegrendszert, hogy megnézte, hogy a jóga hová „vél” fontos területeket, és volt, hogy meg is találta azokat. Tehát konkrétan semmi ellentmondás nincs a jóga világa és a tudomány között, sőt! meglehetősen előnyös, ha az empiria és a tudomány vonaláról jövő rendszerek találkoznak és erősítik egymást. 

Azt gondolom, hogy nagy meggondolatlanság, vagy felesleges félelmek megnyilvánulása csípőből elvetni azt, amiben a tudomány erős, mert ezzel tulajdonképpen a vendégeinknek, tanítványainknak ártunk. Ha a kezünkbe kapunk egy korrekt, módszertanilag helyes kutatási eredményt, akkor hibát követünk el, ha nem használjuk fel azt, és nem tökéletesítjük vele a módszerünket, óráinkat, hozzáállásunkat, mert így tudunk egyre pontosabbak, egyre egészségesebbek lenni a tanítványaink számára.

Ennek érdekében javaslom az oktatóknak a „Gerinces edzés” c. könyvemet elolvasni, mely rögtön segít gerincbiztonságosabb órákat tartani – és szintén tele van a modern tudomány modelljeire építő tudnivalókkal.  A feliratkozóknak ingyenes itt jobbra, és egy sor olyan információt ad a gerincről, amihet magyarul, rendszerszemléletben nehéz még hozzájutni.

ui.: ja, a cikk címe tényleg hatásvadász…és??? 😉