Amellett, hogy nagyon jó és nagyon fontos az, amiről beszéltek, szeretném félig-meddig személyes, illetve mások által megosztott tapasztalatokkal kiegészíteni az elhangzottakat. A gyerekhez való kapcsolódást elképesztő mértékben meg tudja nehezíteni az eltérő idegrendszeri fejlődés. Az ADHD-s, autista gyerekek nem 4-5-10-12 évesen válnak autistává vagy ADHD-ssá, mikor a diagnózis megszületik, hanem születésüktől kezdve azok. Az ő szüleik számára hatványozottan embert próbáló lehet az első pár év, ha minden helyzetben válaszkészen “kölcsön adják az idegrendszerüket” a gyermeknek, amikor arra neki szüksége van. Az ilyen szülőknek nem elég elmondani, hogy hallgass az ösztöneidre, sokkal sokkal több támogatásra lenne szükségük az első pillanattól kezdve. Ezek a szülők, ha mindent beleadnak is, azt érzik legtöbbször, hogy nem elég. Közben kimerülnek, elfogynak, magukat hibáztatják, a gyerek pedig folyamatosan üvölt, kiabál, nem alszik, stb… Nyilván nem ok nélkül teszi, de ilyen helyzetben nagyon nehéz mindig türelmesnek és megértőnek maradni, mikor az ember érzi, látja, hogy a gyerek idegrendszere pattanásig feszül és nem, nem mindig sikerül megfejteni ennek az okát. Nagyon álomszerű az, hogy az első két évben az anyuka éljen csodálatos szimbiózisban a gyermekével, valójában minden anya erre vágyik, aki törődik a gyermekével, de a valóság ennél sokkal árnyaltabb.
{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
Munkamenet lejárt
Kérjük jelentkezzen be újra.
A bejelentkező oldal új lapon fog megnyílni, melyet bejelentkezés után bezárhatunk. Ezt követően visszatérhetünk erre az oldalra.
Amellett, hogy nagyon jó és nagyon fontos az, amiről beszéltek, szeretném félig-meddig személyes, illetve mások által megosztott tapasztalatokkal kiegészíteni az elhangzottakat. A gyerekhez való kapcsolódást elképesztő mértékben meg tudja nehezíteni az eltérő idegrendszeri fejlődés. Az ADHD-s, autista gyerekek nem 4-5-10-12 évesen válnak autistává vagy ADHD-ssá, mikor a diagnózis megszületik, hanem születésüktől kezdve azok. Az ő szüleik számára hatványozottan embert próbáló lehet az első pár év, ha minden helyzetben válaszkészen “kölcsön adják az idegrendszerüket” a gyermeknek, amikor arra neki szüksége van. Az ilyen szülőknek nem elég elmondani, hogy hallgass az ösztöneidre, sokkal sokkal több támogatásra lenne szükségük az első pillanattól kezdve. Ezek a szülők, ha mindent beleadnak is, azt érzik legtöbbször, hogy nem elég. Közben kimerülnek, elfogynak, magukat hibáztatják, a gyerek pedig folyamatosan üvölt, kiabál, nem alszik, stb… Nyilván nem ok nélkül teszi, de ilyen helyzetben nagyon nehéz mindig türelmesnek és megértőnek maradni, mikor az ember érzi, látja, hogy a gyerek idegrendszere pattanásig feszül és nem, nem mindig sikerül megfejteni ennek az okát. Nagyon álomszerű az, hogy az első két évben az anyuka éljen csodálatos szimbiózisban a gyermekével, valójában minden anya erre vágyik, aki törődik a gyermekével, de a valóság ennél sokkal árnyaltabb.