Az Anatomy Trains a 2000/2010-es évek egy meghatározó szakmai könyve volt, amit úgy gondolom, hogy mindenképp érdemes elolvasni. Viszont azt, hogy milyen következtetéseket von le belőle az ember – főleg a mai „fascia-háttérzaj” közepén – azt érdemes egy erősen kritikus gondolkodás szűrőjén átereszteni.
Amit tudni kell:
A könyv anyaga NEM egy tudományosan alátámaszott modell, inkább egy forradalmi látásmód /koncepció, ami segített a szakmának új nézőpontokat nyitni.
Az amúgy kiváló és izgalmas összefüggéseket taglaló könyv nyomán egészen meredek hullámok indultak el a hazai fizioterápia életében, melyek véleményem szerint nagyon sokat ártottak a szakma színvonalának – de ez nem természetesen nem a kiváló könyv hibája…
Hogy miről szól, azt az alábbi összefoglalóban vázolom.
Az Anatomy Trains újdonságaként azt szokták említeni, hogy a benne található térkép segítségvel a terapeuták
vissza tudják vezetni a tünetet vagy diszfunkciót a tőle akár egészen távoli strukturális okokra. A könyv olyan „miofasciális” útvonalakat ismertet, melyeken keresztül a testben közlekedő erők, és a szövetek egymásra gyakorolt hatása visszafejthető.
Hogy egy térkép a valós szituációt reprezentálja-e, az már egy másik kérdés.
A szerző könyvében gyakran említi, hogy szó nincs arról, amit tanultunk az anatómiáról és a biomechanikáról rossz vagy hibás lenne. Ő azt mondja, hogy önmagukban korlátozott dolgok, melyeket nem árt távolabbról is szemlélni.
Praktikus egység:
Mi nyugati emberek általában részekre tagolva ismerjük meg a dolgokat.
Az izmokról pl. ezt:
Szövettanilag a harántcsíkolt izomsejtek (vagy izomrostok) többmagvú óriássejtek, amelyekben a miofilamentumok összerendeződve miofibrillumokat képeznek, amelyeknek összehúzódási egységei a sarcomerek, ezek a szomszédos miofibrillumokon azonos magasságban helyezkednek el, ebből adódik a harántcsíkolat. (A harántcsíkolt izmokon belül is megkülönböztethetők gyors (fehér) és lassú (vörös) rostok. Az izmok állhatnak vagy egyik, vagy másik rost-típusból, ill. azok változó arányú keverékéből.)
Minden izomroston mozgatóidegek végződnek – az ezekből jövő ingerület tevődik át az izomrostokra, s váltja ki az összehúzódást. Az ingerület a sejthártya (sarcolemma) elektromos aktivitásával (depolarizáció) jár, amely sajátos – membránnal határolt csőrendszeren (sarcoplasmaticus reticulum) – beterjed az izomsejt belsejébe is, és a Ca2+ ionok felszabadulását okozza a belső membránnal határolt üregrendszer másik, hosszanti elrendeződésű komponenséből. A Ca2+ ionok koncentrációjának megemelkedése a fibrillumokat körülvevő sejten belüli folyadékban az izomösszehúzódás közvetlen oka. ( forrás : wikipédia)
A nyugati világban így, szikével és mikroszkóppal egyre mélyebb szintekre ásva szeretjük megismerni a dolgokat.
Minden tudományágban tendencia, hogy egyre inkább specialistákká válunk, és elkezdünk nagyon érteni egy területhez, hiszen akkora a fejlődő tudásmennyiség, hogy minden területre már nem láthatunk rá egyszerre. Ez természetesen így van rendjén, viszont ha gyógyításban, a mozgásszervrendszer terápiájában gondolkodunk, ez a hozzáállás felvet egy veszélyes hibalehetőséget:
elkezdjük nem látni a fától az erdőt.
Ha konkrétan egy fára gondolunk, annak nem egy különálló gyökere van, a törzse nem független az ágaitól, és a levelek sem az ágaira huzalozott, attól teljesen különálló szerkezetek. Ha megrántgatom a levelet, mozogni fog az ág is, és ha kiszárad a gyökér, akkor a levélspecialista bármilyen bravúrosan kezeli is a levelet, az biztosan nem sokáig lesz zöld. A valóságban az élő szervezet részei sosem függetlenek egymástól, és mindig hatnak egymásra.
Hogyan alakulnak ki a szerveink?
Az emberi test egyetlen megtermékenyített petesejt osztódásából alakul ki. Hamar kialakul a három csíralemez, melyből mindegyik sejt, majd szövet kialakul, és kialakulása közben egy speciális képességre „szakosodik”:
- az izomsejt összehúzódásra lesz képes,
- az idegsejt ingerületvezetésre,
- az epithel sejtek szekrécióra, stb…
A specializálódás és a specifikus funkciók kialakulása közben viszont bizonyos képességek gyengülnek és csökkennek:
- az idegsejt extrém jól vezeti az információt, de cserébe nehezen reprodukálja magát.
- Az epithel sejtek nagyon jól választanak ki pl. emésztő enzimeket, de cserébe nem tudnak összehúzódni.
Tulajdonképpen minden sejt a maga ügyes és speciális funkciójával részt vesz a nagy egész alkotásában, közben folyamatosan kommunikálva a közeli és a távoli kollégákkal, természetesen megtartva a hasonlóságaikat is: az hasonló kémiai felépítést, a folytonos glükózigényt, és a DNS azonosságát.
Amit a könyv szerint látni kell: minden mindennel összefügg…
– de biztosan igaz ez????
– pontosabban biztosan a „lágyrészvonalak” mentén???
Az ős közös. A mozgásszervrendszer minden egyes sejtje a középső csíralemezből származik, és nagyon erős – a könyv szerint legtöbbször folytonos – összeköttetésben áll egymással.
/ hogy ez igaz-e – vagy milyen úton igaz – arról néha jól jön egy reality check… /
Az, amit mi agynak nevezünk, önmagában sosem létezett az öt körülvevő kötőszövet, a benne húzódó erek, és a belőle kifutó gerincvelő, és az arról lecsatlakozó idegek nélkül, melyek az egész testtel összefüggésben állnak.
Ha mélyebben belegondolunk, a „gastrocnemius izom” amiről megtanultuk, hogy ered a femorális epicondylusokon, tapad a tuber calcanein, és felelős a bokaízület plantárflexiójáért, csak a mi „szikével és mikroszkóppal” megismerő elménkben létezik.
A szerző koncepciója szerint a valóságban ez az izom átalakul az achilles inná, majd növeli a sűrűségét, és calcaneussá válik, onnan szoros egységet alkotva a plantáris fasciával. Tom Myers elmélete, miszerint nem különálló egységként kell tekinteni az egyes mozgásszervrendszeri elemekre bár esőre idegennek tűnhet, a gyakorlatból kiderül: ez nyilvánvalóan igaz.
Ezeket az összefüggő anatómiai képleteket egyetlen megszakítás nélkül ki lehet boncolni egy friss holttestből: aminek alapján az elmélet úgy tűnik jogos: a mozgásszervrendszer bizonyos részei kétségtelenül összefüggenek egymással.
Az elképzelés, miszerint van külön „calcaneus”, „achilles” „gasrocnamius” „hamstring” stb… az az út, ahogy mi gondolkodunk és megismerünk. Viszont egyre jobban látszik, hogy a természet más utat követ.
A szerző kérdése a levegőben lóg: ha mi nem ezt az utat követjük, akkor a terápia,
amit folytatunk kérdéses hogy mennyire tud teljes hatékonyságot mutatni?
Az, hogy a biceps a radioulnáris ízület supinátora, és a könyök flexora természetesen örök igazság, amit tudni kell annak, aki hatékonyan akar kezelni, edzeni embereket.
Az Anatomy Trains koncepció azt mondja, hogy ezt a tudást nem árt kibővítenünk azzal, hogy a biceps brachii egy folytonos fasciális összeköttetés része, mely a hüvelykujj külső oldalától legalább a 4. bordáig húzódik.
A könyv állítása szerint a második koncepció egyáltalán nem tagadja az elsőt, viszont sokkal mélyebb kontextusba helyezi, és egészen új terápiás stratégiákat eredményezhet – és ez esetben könnyen kiderülhet, hogy honnan is ered egy rejtélyes teniszkönyök… 🙂
Ezen a ponton egy kolléga szerintem két dolgot tud tenni:
– Vagy vadul bólogat és éljenezni kezd…
– Vagy elismerni, hogy sok izgalmas pont van a koncepcióban, de
menet közben felmerül benne pár erős kérdés:
Ha a „fascia” mindenhol jelen van….
/ amúgy pontosan melyik fascia? aponeurosis? laza-rostos kötőszövet? epineurinum???
mert van sok – teljesen más tulajdonságokkal/
Akkor miért is az ún. karvonalak mentén keressük, aztán kezeljük a teniszkönyök okát?
Az erő másfelé már nem is közlekedik ezekben a „mindenhol jelen lévő” fasciákban?
Tom Myers a könyvében meridiánoknak nevezett erővonalakat ismertet,
melyeken végigvezethetők azok az eltérések, melyek a gondokat okozhatják – a tünettől távol is.
Ezeket a meridiánokat a mozgásszervrendszer alkatrészei, izmok, csontok szalagok, és sok esetben kötőszvetek, fasciák alkotják.
A fascia:
A fascia Tom Myers könyvének egyik kulcsszereplője.
Ma a fascia szószólói szerint a mozgásszervrendszer kutatásában és terápiájában a fascia egy végtelenül elhanyagolt szövet, aminek „csak mostanában derült ki”, hogy óriási jelentősége van mind patológiai, mind terápiás szempontból:
- A fascia beburkolja és keresztülhálózza az összes izmunkat.
- Összeköttetésként funkcionál a mozgásszervrendszer részei között.
- Izmok eredésére és tapadására szolgál, így akár az ízületi stabilitás fontos meghatározó tényezője lehet. ( thoracolumbális fascia)
- Hatalmas szerep van az érzékelésben, hiszen több propirceptor és nociceptor található benne, mint a mozgásszervrendszer más részeiben, így a fascia diszfunkciója komoly fájdalmat okozhat.
- A fascia zsugorodásai és funkcionális problémái komoly statikai zavarokat okozhat a testben.
- Abban, aki bármikor tanult anatómiát, itt ki kell, hogy gyulladjon a piros lámpa:
– Ezeket az ismereteket nagyrészben mindig is tudtuk.- Szentágothai professzor funkcionális anatómia könyvében 43 oldalnál fejeztem be azoknak az oldalaknak a számolását, ami a kötőszövetekkel foglakozott…
( nem mondat, nem bekezdés, hanem OLDAL. 1974 -ben, a Funkc. Anat. 3. kiadásában…)Csak mivel kevesen tanulnak kellő alapossággal anatómiát,
kb. bármit el lehet fogadtatni újként…Ezt persze nem Tom Myers, és nem az Anatomy Trains teszi,
ami szerintem egy zseniális ember zseniális műve.Viszont az, hogy a fizioterápiás szakma és az edzőképzés mit vett le ebből, milyen kritikátlan, áltudományos következtetéseket volt képes itt-ott levonni, és tanítani a témakörről, az egészen megdöbbentő számomra – viszont ezt a jelenséget leválasztanám a könyvről, ami mindenrről semmit nem tehet, és azt gondolom nagyon sokat adott és adhat számunra.
Lehet Tom Myers számára is zavaró a dolog – a következők az ő szavai:
„Elegem van a fascia szóból. 40 éve tanítom – még a fascia apjának is hívtak a minap New Yorkban – ( kedvesnek szánva, de…) Mára a fascia egy buzzword lett, és használják mindenre IS. Gyors tempóban vonulok vissza ebből. A fascia természetesen fontos, és a kollégáknak érteni kell a biomechanikai vetületeit, de látni kell, hogy nem egy panacea, nem válasz minden kérédsre, és nagyjából a felét sem tudja annak, amit a barátaim róla említeni szoktak.”
Paul Ingraham – tudományos újságíró, biológus a painscience.com tulajdonosa
– ezt olvasva a következőképp reagált:I don’t think it does a tenth as much. But this is still progress!
( szerintem tizedannyit sem tud…de ez még változhat!)Összefoglalva:
A könyv szerintem zseniális – mindenképp érdemes elolvasni…
ui.:
de ha elfogadsz egy tanácsot: ne hagyd, hogy – a kiváló könyvtől függetlenül –
talán annak nyomában – kialakult, és erősen túltolt fasciahype a Te szakmai valóságodat is életszerűtlen irányokba torzítsa el.…………………………………………………………………
Pár információ – ennek már semmi köze sem a könyvhöz, sem az összefoglalóhoz,
de a témában terjedő áltudományos nézetek miatt szeretném, hogy itt álljanak:– A manuális fasciakezelések többsége jellemzően szín tiszta neuromoduláció – kevés közül van a fasciához.
( nagy baj lenne, ha pár mozdulattal befolyásolni lehetne a struktúránkat)– Minnden mozdulat „edzi” a fasciát (is) – csak egy sétát, jógát, úszást nehéz újdonságként prezentálni.
– Ha a „fascia” mindenhol jelen van ( ez majdnem mindig tény ) akkor miért határozottan meghúzott vonalakon
kellene haladunk és nézünk mindent?– Ha van egy kellően erős ollód, és betartod a szövetek rétegrendjét kb. bárhol vághatsz egy új vonalat.
Pár gyakorlati tipp, amikor egy fascia guru „vadi új tudományos felfedézsekkel” hiteget:
– Senki nem látott még olyan nőt, akinek felaszaladt a harisnyája, és ettől összegubancolódott a pulcsija.
A lazarostos kötőszövet laza, elvezeti az erőt.
( Olvass utána a skin-fascia interface kutatásoknak, leírják miért teljesen nonszensz az ilyesmi, hogy egy erős aponeurosis mechanikailag milyen „távora hat” arra feketén-fehéren ott van pl. a Vleeming kutatás. Ha a „ha a ruha itt összegubancolódik, akkor a másik végén is nehezebben mozog-gal” jönnek, kérdezd meg a tanárodat, hogy olvasta-e ezeket a kutatásokat. )– Senki nem látott olyan izmot, amire csomót kötöttek volna – a stretching nem csomóz össze még jobban egy – nem létező – csomót az izomroston, ahogy a hengerezés sem csomózza ki ezt a nem létező csomót. Neuromodulálni viszont egy kicsit tud – bár azt is rövid ideig.
Nem folytatom. Ha nem szimpatikus amit írok, akkor ismerve a reakciókat hadd válaszoljam meg előre:
Engem szidni könnyű – szakmai érveket átgondolni a fentiek ellenében igen-igen nehéz.
A jobban érzi magát a betegem nem szakmai érv.
( Ez egy együtt változó változó – ami minden neuromodulációs kezelés – hadd nevezzem a nevén: masszázstechnika – után jó eséllyel megtörténik, így semmi előnyt nem bizonyít – nem véletlenül – mert jellemzően nincs mit bizonyítani…
„A manuális fasciakezelések többsége jellemzően szín tiszta neuromoduláció – kevés közül van a fasciához.
( nagy baj lenne, ha pár mozdulattal befolyásolni lehetne a struktúránkat)”.
Máté, a Jean-Pierre Barral féle Viscerális Manipuláció, de az egyéb hasonlóan finom manuálterápiás technikák is pár mozdulattal befolyásolják a kollagén struktúrákat. Napi szinten érzem a kezem alatt, hogyan alakul át a szövet minősége a mélyben, majd aztán a felszínen is láthatóvá válik a szöveti struktúra átalakulása pl. egy heg esetében (színe, tapintása, nagysága…stb). 15 perc alatt vascularizáció és nyirokáramlás indul be egy egyébként 30 éves letapadt heg mélyében is. Hatalmas adhéziókat, szervek kötőszövetes összenövéseit fel lehet oldani a lehető legkisebb erővel folytatott fasciális kezelésekkel. Persze minden szöveti terápia egyben neuromoduláció is, mivel a tapintás és annak különböző minőségei (vibráció, erős, gyenge…stb) a mechanoreceptorok adott fajtáit stimulálja. Ezért válik újra érzővé egy 20 éve érzéketlen testi terület. Mindemelett, igen, lehet pár mozdulattal befolyásolni a fasciális struktúránkat. Csak nem mindig szemmel látható. 🙂 Ez csak egy az elérhető kutatási anyagokból. https://www.researchgate.net/publication/40684081_Changes_in_the_structure_of_collagen_distribution_in_the_skin_caused_by_a_manual_technique
Köszönöm a kommentet!
Tiszteletben tartom mindenki hitét, ettől függetlenül szeretnék csak néhány példát írni arra,
hogy miért érdemes nyitott elmével és egészséges szkepticizmussal olvasni a beidézett cikkhez hasonló
írásokat, melyek erősen félerevezetők:
Ami az UH-n látszik nem újdonság: a dermisben azonnal támadnak apró és átmeneti változások ha hozzáérünk valakihez.
(Az irha laza rostos kötőszövettel és mechanoreceptorokkal van tele, így a rugalmasság és reakciókészség az egyik lényege.)
/ Ettől függetlenül remélem, senki nem gondolja túl komolyan, hogy a mozgásszervi problémák oka és a
dermisz érintésre adott apró reakciói között erős összefüggés lenne,
de ezen az apróságon nem ragadok le, mert több, fontosabb átgondolnivaló is adódik a cikk kapcsán. /
A legfontosabb:
– Bemutatott apró és átmeneti változások az irhában megtörténnek bármilyen laikus érintés következtében is (!)
abba az irányba pedig nem akarok elmenni most, hogy ennek hányszorosa történik amikor az ember bármilyen
nem specifikus (!) mozgást végez.
A jelenség interpretálásával a cikkben több súlyos baj van,
csak a leginkább és elsőre is szemet szúrókat emelem ki:
1. Az UH-n látottak validsága egyértelmű, hiszen ehhez az „eredményhez” nem
kell fasciakezelésnek nevezett technikákat csinálni, elég hozzáérni és kicsit meggyúrni a fájó,
sérült területet.
2. Összemosni a jelenséget palpációval – pontosabban a paplatory pareidolával – izgalmas, de
teljes mértékben tudománytalan gondolat.
/ Palpatory pareidola: az a tény (!), hogy a palpáció teljesen megbízhataltan információszerzési eljárás
– még komolyan képzett manuálterapeuták kezében is- így viszont kiváló eszközévé válik bármiféle BIAS-unk megerősítésének. /
3. A következő mondatokat: „amit látok, azt érzem” – „a szerző klinikai tapasztalata alapján ezek oka, hogy…”
nem tudom értelmezni egy egy „tudományos” cikkben, ami felé az objektivitás lenne az alapvető igény.
Arról amit írsz a szervek közti kötőszövetes összenövésekről – és az hasonló állításokkal kapcsolatban
érdemes elolvasni ezt:
https://www.painscience.com/articles/does-fascia-matter.php
A szerző morcos az egyre mainstreamebbé váló áltudományos ferdítések miatt
ami a fascia témakörben a hasonló színvonalú írásokban és különböző módszerek
háttérelméleteként terjed, így néhol szerintem erősen cinikus, de gyönyörűen összegyűjti
azokat az érveket, amit úgy gondolom, hogy a szakmánknak nagyon át kellene ( már rég kellett volna ) gondolnia.
( érdemes viszont végigolvasni a cikk objektív hivatkozásait)
Pontosan tisztában vagyok vele, hogy a nyitottság és objektivitás egyre kevésbé könnyű azután
hogy valaki millilókat költött el valamire ami nem feltétlen / nem úgy létezik ami
a terápiás identitásának a része lett – a confirmation BIAS minden eszköze ellene fog dolgozni,
pedig fontos lenne.
( Én is rengeteg fascia képzésen voltam, rengeteget utaztam és költöttem az ilyesmire, van amit használok is belőle –
de nem szívesen élnék egy olyan gondolatbuborékban, ami számomra túl rózsaszínre van festve miközben ezer és egy sebből vérzik.)
Extra:
https://www.youtube.com/watch?v=y01_bpLMpqU&t=166s
Üdv.:
m.