A mai témánk rendhagyó.

Senki nem beszél róla - mégis mindenki ismeri, hogy a fitness világa a látszatnál sokkal komolyabb probléma gyűjtőhelye.

Az "influencereink" közül négyből minimum egyet érint, és sokan még csak nem is tudnak róla - pedig meghatározza az életüket.

Képzelj el két sportos, negyvenes férfit!

Mindkettő egy tűpontosan ugyanolyan, menő autó mellett áll, de egész más miatt vették meg:

Az első

Az első imádja a kocsikat, és pont nem érdekli, hogy ki mit gondol az adott márkáról - csak élvezi a kedvenc autójának még a szagát is.

A második

A másik az a pasas, aki nem engedheti meg magának, hogy ne egy menő autóval járjon.

Szerintem érted mire gondolok:

A második az, akinek meginog az identitása, ha nincs egy külső "mankó",  ami ideiglenesen kipótolja az önértékelésének hiányzó puzzledarabkáit. Szerinted melyiküknek lesz szélesebb a mosolya, amikor beül az autóba, és milyen lesz a hangulatuk úgy általában az egész életükben?

Tökéletesen ugyanaz az autó

• de alapjaiban más a MIÉRT!

Miért írtam ezt bevezetésként?

Azért írtam ezt bevezetésként, mert nagyon rezonál a mai témánkkal,
és segít könnyebben megérteni a jelenséget.

De!

Nagyon fontosnak tartom itt a legelején tisztázni: egy egy percig sem
pálcát török - mind voltunk / vagyunk valahol hasonló cipőben.
Nem az a fő gond, ha benne járunk - hanem az, ha nem is tudunk róla!

Egy személyes történet

Szóval:

Sok-sok évvel ezelőt - amikor még fiatal voltam és naiv - randiztam egy
pszichológussal. (A sztori természetesen nem róla, hanem a mintázatról szól.)

A lányon látszott, hogy rendkívül odafigyel magára, és az is egyértelmű volt, hogy rendszeresen edz. Ez önmagában szép és jó, viszont egy idő után az emberek tekintetéből elég nagy biztonsággal ki tudod olvasni azt is, hogy valami MIÉRT edz.

Nem emlékszem már, hogyan jött fel a téma, de elmeséltem neki, hogy régen zavart, ha épp nem kockás a hasam, viszont ma már inkább élvezetből edzek, és komoly személyiségfejlődésnek éltem meg, hogy már megengedem magamnak, hogy időnként sz@rul nézzek ki.

A szeme kikerekedett.

Valószínűéleg először nem is értette, aztán láttam a pillanatot, amikor leesik.

A tekintete összeszűkült, és ott volt benne az ügyesen burkolt, de egyértelmű harag: Az irigység az iránt, aki szabad attól, ami őt éjjel-nappal fogva tartja.

Igen - ez ennyire erős téma!

A mi műfajunkban nagyon gyakori és kényes kérdés, mégsem beszél róla szinte senki. Úgyhogy ne kattints el - fontos dolog - határozottan megéri boncolgatni egyszer, és ha némi haragot piszkál fel benned ez a bejegyzés, akkor lehetséges, hogy Neked is van dolgod vele! (A vendégeid között pedig biztosan van, aki jár ebben a cipőben.)

Figyelj, szerintem az edzéseinknek - mint a negyvenes pasi jó autójának - jellemzően két fő irányból jön a motivációja:

1. Van a mozgás, amit nettó imádsz:

Ez az az edzés, ami szinte húz, amire egész nap vársz. Itt az olyan nagy szavak, mint „önfegyelem” meg "motiváció" fel sem merülnek, mert maga az edzés a jutalom. (Nem csinálni sokkal nagyobb kihívás lenne.)

lyenkor a mozgás maga a játék, és ez utána látszik is mosolyodon. Ha az edzés ebből az irányból jön, akkor garantáltan sosem lesz tőle görcsös a tekinteted.

2. A másik pedig az mozgás, amit nem engedhetsz meg magadnak, hogy ne csinálj

Ilyenkor az edzés már rég nem csak esztétikai, hanem identitáskérdés: Ez az, amikor pl. nem engedheted meg magadnak, hogy ne nézz ki k. jól.

Ha kihagynám, nemcsak az izmaim puhulnának

• hanem velük az önértékelésem (egyetlen?) bástyája is.

Ez egy olyan "életforma", amiről szinte senki nem beszél, de rengeteg kollégának ismerős: Amikor nem elsősorban azért edzel, mert élvezed, hanem mert rettegsz attól, hogy mi történne, ha nem...

Ha „elhagyod magad”...

...vajon mi történne, ha kicsit "felpuhulsz", és már nem leszel dögös nő,
vagy izmos ( haladóbb verzióban: félelmetes ) pasi?

Az állandó belső monológ

• „Ha egyszer kihagyom, akkor el is indultam a lejtőn.”
• „Ha nem tartom a diétát, az egész havi munkám kárba veszett.”
• „Nem akarom a bűntudatot, amit érzek, ha pihenek.”

Az igazán veszélyes ebben az, hogy a kényszer kialakulása alattomosan érkezik: Az embernek nem tűnik fel, hogy szép lassan elveszti a szabad választást, és már a teste kontrollálása uralja le a gondolatai nagy részét.

/ Nagyon fontos újra: mindezt egy percig sem ítélkezésből írom - valamennyire mind voltunk itt, valemennyire szinte mind benne vagyunk valami hasonlóban. A bejegyzés kizárólag arról szól, hogy (fel)ismerjük-e a saját miértünket! /

Off

Ide sorolom a gerincesek egészségszorongását is (ami bár kicsit más téma, de a mechanizmus nagyon hasonló).

Aki azért gyógytornázik kőkemény önfegyelemmel nap mint nap, mert ha nem teszi, akkor majd elviszi a rézf@szú bagoly. (Bocsánat: Kiújul a tünete. Szerinte.)

A folyamat itt is lassan alakul ki, ezért nem tűnik fel, hogy ő már nem attól
könnyebbül meg (egy időre) hogy csinált egy kellemes core tréninget - hanem attól, hogy aznap is letudta. A szabad - bűntudatmentes - evésről pedig most ne is beszéljünk.

Ez a fitnessz-kényszer világa

Ez a fitnessz-kényszer, az egészségszorongás, a „no days off” világa. A pszichológia ezt kompenzációs motivációnak hívja: Amikor nem a vágy és az öröm, hanem a hiány, vagyis a valamitől való félelem mozgat.

Ez a mechanizmus függ össze erősen azzal a tipikusan görcsös tekintetettel, a "muszáj, mert különben..." tekintetével, ami - hiába az odaverős test - könnyen felismerhető, és ami mögött már abszolút nem elsősorban a mozgás élvezete, hanem a masszív szorongás van.

Mielőtt félreértesz

Légyszi ne forgasd majd ki, amit írok - tudod, hogy 110%-ig egy oldalon állunk: a mozgás a világ legegészségesebb dolgainak egyike, aminek a legjobb "karma" a nagykövetének lenni. Szóval nem kérdés, hogy tök jó rávenni az embereket, de meggyőződésem, hogy közel nem mindegy a MIÉRT - sem a vendég, sem az oktató oldalán.

Az pedig nagyon nem mindegy, hogy mi, szakemberek, kellő pontosan látjuk-e a saját miértjeinket!

Az egérkísérlet

Van egy anekdotikus kísérlet, amit imádok:

Két egeret tettek egy spéci ketrecbe. Az Egér 1 saját maga dönthette el, mikor fut a kerékben. Az egér 2 kalitkája viszont a mókuskerék tetején volt elhelyezve, így mindig futnia KELLETT, amikor az elsőnek kedve támadt. Így mindketten tűpontosan ugyanannyit mozogtak.

Az Egér 1 egészséges lett, az Egér 2 előbb depressziós, aztán pedig beteg.
(Annak ellenére, hogy a mozgás a depresszió legjobb gyógyszere.) Nem a mozgás betegítette meg, hanem az, hogy ő nem döntött. A kényszer.

A lényegi kérdés

Amikor ma elindulsz edzeni, Te szabadon döntesz, vagy Neked muszáj? A te mozgásod élvezet és játék, vagy kényszer és lánc? Másképp fogalmazva: öröm és feltöltődés, vagy nettó menekülés? Vagy ha ennél kevésbé sarkosak akarunk lenni: milyen arányban melyik?

Ezt nagyon fontos tisztázni!

Mert abszolút nem az a fő baj, ha a kényszer hajt - szerintem valamilyen területen mindannyiunkra jellemző az ilyesmi -, hanem az a veszélyes, ha ezt észre sem vesszük! Mert aki nem látja a saját börtönét, annak esélye nincs a szabadulásra!

A vendégek oldaláról

Ha egy vendéged ebben él, jó eséllyel fogalma sem lesz róla, hogy börtönben van. Tarthatsz neki bármilyen profi, élvezetes edzést, az innentől annyit jelent, hogy most a börtönben egy Michelin-csillagos séf főzött a menzán.

Szeretni fog nagyon, mert nyilván még a börtönben is sokkal jobb egy profin összeállított menü, mint a sz@r kaja, de az igazán jó cél nem a luxusbörtön lenne, hanem kijutni a napfényre és élvezetet találni ugyanabban a mozgásban.

Az influencerek szerepe

És végül röviden az ismert példaképekről, mert ők jelentősen hozzá tudnak járulni a szabaduláshoz, de a vaskosan a probléma terjedéséhez is.

Ha nem a testüket, hanem a tekintetüket figyeled, szerintem nyilvánvaló, hogy a fitness influencerek közül is néhányan "rabok" - csak az ő bilincsük baromi jól néz ki -,  és még tapsot is kapnak érte.

A klasszikus mantrák

• „No pain, no gain no days off.”
• „Ha kihagyod, elbuktál.”,
•  „A tested a templomod.”

Ezek alapból tök okék, de mindig fontos kérdés, hogy kinek az istene lakik abban a templomban?

Mert ha valaki csak akkor van „egyben”, ha minden porcikáját kontroll
alatt tartja, akkor valójában nem erős, hanem kényszeres és valószínűleg
egy jó ideje már jelentősen fáradt is.

Tudod mi a fitness világ egyik legizgalmasabb paradoxona?

Nagyon sok "motivátor" pont ebben él, és a "börtönükből" kampányolnak kifelé: „Gyertek be ti is” – mondják a legjobb szándékkal, és teljes meggyőződéssel.

Ez azért gyakori - és nagyon emberi -, mert sokszor MLM főnököt megszégyenítő meggyőződéssel terjesztjük tovább azt a mintát, amitől saját magunk nem tudunk szabadulni.

Csak amíg az influencer lájkokat kap érte - a követői a bűntudatból is kapnak rendesen...

Mitől félnek valójában?

Mélyen legbelül nyilván nem a lustaságtól, a kihagyott edzéstől,
vagy két plusz kilótól félnek, hanem attól a pillanattól, amikor meg kellene állni. Ilyenkor ugyanis gyors tempóban derülhet ki, hogy egy tökéletesre formált test mögött ott van egy egyre fáradtabb, sokszor elhanyagolt, és valószínűleg erősen szorongó lélek, aki nem tud megpihenni, mert ha nem kő kemény a feneke és kockás a hasa (modern verzió: nem posztol az ebbe tett munkáról...), akkor hirtelen nagyon üressé tud válni minden.

Ez pedig elviselhetetlen élmény

Néha ezért - szintén minden rossz szándék nélkül - bele tudnak csúszni abba is, hogy radar alatt azért kicsit "bántják" azt, aki "kivül van a rácsokon". Mert, ha valaki szimplán élvezetből is képes mozogni, és közben még:

• mer jóízűen is enni egy első randin,
• és közben vérlázító módon ESZÉBE SEM JUT, hogy vajon hány gramm a vacsora, és ezt mennyi idő lesz lemozogni,
• akinek nem omlik össze a világa, ha látszik a hasa, amikor előrehajol,

az a szemükben könnyen degradálódik szimplán lustává / fegyelmezetlenné stb.

Ami sokszor persze akár igaz is lehet... 🙂

Sokan ( vagyunk ) lusták és fegyelmezetlenek, de is az előfordul, hogy ha valakit nem kötnek ugyanazok a rácsok, mint engem, akkor annak a szabadsága tükröt tart, és megmutatja, hogy létezik másképp is.

A természetes reakció ilyenkor gyakran a harag. Először belül. Aztán kifele is. Ilyen pillanatokban születik sok - kicsit agresszívebb - „motivációs poszt”, ami néha nem más, mint egy kulturáltan becsomagolt projekció.

Az influencer nyilván sosem bántani akar, csak nehéz elviselni, hogy
nem kötelező a csapdában élni, a kényszer pedig védekezik, és néha minden áron validálni akarja magát, mert ott van mögötte a mélyről jövő szorongás, a kordában tartásra fordított óriási meló.

Ha pedig jön valaki, aki egyáltalán nem szorong attól amitől én - akinek nincs SZÜKSÉGE minderre -, az menthetetlenül fenyegető lesz a világom stabilitására nézve.

Miért működik jól a „no excuses” világ?

A „no excuses”, „no days off”, „push through the pain” világa két dolog miatt működik jól.

1.
Szerencsére leggyakrabban azért, mert poén, és mi pont az ilyesmit élvezzük / szeretjük / tekintjük kihívásnak. (Mondjuk egy erőemelő, crossfit vagy harcművész csapatban) Ez ilyenkor tök jó buli, és szerencsére tényleg gyakori is.

2.
De a másik oldalon ott van az is, hogy a fájdalomra épített identitás közösséget keres, és a "kollektív kényszer" normalizálja a problémát.

Az edzői világban mindkét verzió nagyon gyakori - a második is, mert a fegyelem és a kényszer közti határ egy homokba húzott, halvány vonal - nem egyértelmű észrevenni, ha egy ideje odébb fújta a szél.

Oktatói kérdés

Oktatóként ezzel kapcsolatban talán a legfontosabb kérdés:

• Te miért csinálod?
• Mi a FŐ motivációd?

Nagyon fontosnak tartom újra tisztázni: egy percig sem pálcát török!

Nem az a baj, ha esetleg (még) a kényszer visz. Szinte mind ott vagyunk - vagy onnan indulunk. (Abszolút én is, csak kicsit más terepen - a harcművészetektől függök. Egyrészt imádom is a flow-ját, de közben függök is egy aspektusától - majd egyszer talán elmesélem miért. )

A lényeg

A lényeg, hogy TUDD, hogy mi mozgat! Mert amíg a mozgás a menekülés, addig nem csak felszabadít és feltölt - hanem lerabolja a gondolataid.

Off

/ Amúgy az egyik legszebb dolog a mozgásban, hogy ha kényszerré is vált,
tudomásom szerint ez az egyetlen olyan viselkedésfüggőség, ahol maga afüggőség tárgya képes segíteni a szabadulásban is — de ez már egy másik téma lesz. /

A mai takeaway

Érdemes felismerni, hogy a test nem csak akkor lehet "börtön", ha fáj, beteg, elhízott, beszűkült, stb., hanem akkor is, ha egész nap szinte semmi másra nem tudsz gondolni, és ezért teljesen leuralja az életed.

Na de ennyit erről, és most menjünk edzeni! 😉