A core stabilizációra egy iparág épült – egy iparág, ami jellemzően a gerinc körüli izmok erősítésében gondolkodik.
Ennek az iparágnak az általános koncepciói:
- ha erősek a core izmaid, akkor stabil lesz a gerinced, így nem fog
fájni a hátad. - meg kell tanulni aktiválni a „core” izmokat ahhoz, hogy a gerinced egészséges legyen.
- és nem ártanak „bracing” manőverek – a medence billentései és a törzsizmok ilyen – olyan, néha izolált előfeszítései ahhoz,
hogy a gerincedre vigyázni tudj…
Ebben a cikkben annak nézünk utána, hogy ezek a feltételezések vajon igazak-e?
( a bevezetőből biztos kitaláltad: sokszor nem picit nem azok…)
Miért tudott uralkodni évtizdekig a CORE mítosz?
Az emberiség tudása annyira összetett, hogy egy jó ideje már képtelenség személyesen utánanézünk mindennek,
amivel találkozunk. Ráadásul a gondolkodás borzalmas mennyiségű glükózt fogyaszt, ezért a törzsfejlődésünk során rengeteg ügyes agyi manővert fejlesztettünk ki, hogy minél gyorsabban, de a lehető legkevesebb enegiával – azaz a lehető legkevesebb gondolkodással – fel tudjuk dolgozni a ránk zúduló, hatalmas mennyiségű információt. Ezeknek a manővereknek az egyik fontos eleme, hogy nagyon sokat alapozunk a közösségeink „közös tudására”.
Ezért kezdtünk el mi is futni, ha a „ősember barátunk” gyors tempóban menekült valami elől, és
ezért kezdünk gondolkodás nélkül hinni abban, amiben a szimpatikus kollégáink is hisznek
– elvégre minek fárasztó és energiaigényes módon megkérdőjelezni és átgondolni valamit,
amit a „törzstársaink” már alaposan „előszűrtek”…
Jellemzően ez a mechanizmus áll a hátterében annak, hogy nem kérdőjelezzük meg azokat az információkat,
melyeket a szakmánk alapigazságnak feltételez…
…annyira nem, hogy legtöbbször még az sem merül fel bennünk, hogy a tudásunk és módszereink alakövei néha inkább
feltételezések, mint bizonyított vagy egyértelmű dolgok.
Ha pedig kialakítottunk egy „világképet” akkor egyszerűen észre sem vesszük, vagy hiteltelennek címkézzük azokat az információkat, melyek nem illenek bele a jól kidolgozott világunk puzzledarabkái közé. ( confirmation bias )
Ezért a szakmánkon belül ez egészséges szketpicimus kialakítása nagyon hasznos szokás, hiszen a fitness iparban kiemelkedően gyakran találkozni olyan féligazságokkal és dogmákkal, ami bár általánosan elterhedt, de a túlzott komolyan vételük a hatékonyságunk mértékét teheti kockára.
De térjünk is a tárgyra:
Mennyire fontos A CORE izmok ereje?
Fetetted már a kérdést, hogy egész pontosan mennyi erő kell egy stabil „core”-hoz?
Az igazság az, hogy megdöbbentően minimális:
- Álláskor a mély hátizmok ( erectorok) a horpasz (psoas) és a quadratus lumborum alig,
néhány kísérleti személy esetén egyáltalán nem(!) dolgozik./off: ha álláskor nem dolgoznak a mély hátizmaid, az erősen felveti a kérdést, hogy akkor mitől nem esel orra… de erről majd egy másik bejegyzésben mesélek /
- Járás közben az egyenes hasizmod ( rectus abdominis) maximális tudatos megfeszítési erejének (MVC – maximum voluntary contraction) mindössze 2%-át használod.
- A külső ferde hasizmaidnak járáskor a max. erejük (MVC) 5%-át veszed igénybe.
- Álláskor a gerinc flexorai és extenzorai az erejük alig 1%-ában feszülnek együtt – kokontrakció – annak érdekében,
hogy stabilan és biztosan állni tudj./ off: ez az együtt feszülés ( kokontrakció ) minél kisebb, annál jobb nekünk.
A kokontrakció – azaz az ellentétes izmok egyidejű feszültsége – pont nagyon sok derékfájás oka. /
Ez a kb. 1 % -os kokontrakció persze jelentősen megemelkedik, amikor megemelsz egy 32 kilós súlyt…
Ilyenkor 3% lesz 1% helyett…:) 🙂
Hosszan sorolhatnám a sokkoló adatokat, de nem akarom tíz oldalasra nyújtani ezt a cikket, és
a lényeg szerintem ennyiből is átött:
Annak ellenére, hogy a fitness ipar azt mondja, hogy erősítsd meg a has és hátizmaidat,
ez az erő a gerinc stabilitása szempontjából egy abszolút nem lényeges pont.
Konkrétan szinte sosem tudsz annyi „has és hátizmot” elveszíteni,
hogy a gerinced stabilitása ennek kárát lássa.
Sőt!!!
Sokszor pont a túl nagy izomkontrakció a fájdalom oka, és nagyon sokszor az a baj, hogy
NEM TUDSZ TUDATOSAN ANNYIRA KICSIT FESZÍTENI, MINT AMIRE SZÜKSÉG LENNE!
/ off:
hadd ne vitatkozzunk olyan dolgokról, amiket sosem mondtam, így hadd pontosítsam előre: a kokontrakciókat nem az erősítés, hanem kóros reflexek, védekező mechanizmusok, stressz, rossz tartás, kialvatlanság, stb.. okozza. Az erősítés király dolog, rengeteg jótékony hatása van, és bár direktben nincs sok köze a gerinc stabilitásának fokozásához, indirekt úton ezer módon csökkenthet pl. egy derékfájást, de ez egy sokkal összetettebb téma, így erről később… /
„Minden az időzítésen múlik.”
Carl Lewis
Paul Hodges és Richardson 1996-ban és 98-ban kimutatta, hogy a krónikus derékfájós emberek haránt hasizma ( transversus abdominis, röviden: TrA ) késve kapcsolódik be az ellenoldali végtagok mozgatásakor. Az 50ms-os késés a tünetmentes emberekhez képest – ami a másodperc huszadrésze – a derekas tünetekkel rendelkező emberek jellemző sajátossága, ami jobban összefügg a derékfájás jelentkezésével, mint szinte bármi, amit pl. egy MRI felvételen látunk…
Ez egy minden szempontból áttörő kutatási eredmény volt, ami – ahogy ez gyakran előfordul
– sajnos alaposan félreértelmezett a fitness ipar.
Hogy hogyan jutottunk el oda, hogy egy rettentő érzékeny „időzítési problémát” pont újabb „core” izom erősítésekkel akarunk megoldani, számomra pont úgy rejtély, mint sok külföldi kolléga számára. Eyal Ledermann kutató-fizioterapeuta erre azt mondja, hogy az ilyesmi kb. annyira lehet hatékony, mintha fekvőtámaszokkal akarnánk zongorázni tanulni: semennyire. 🙂
…egy nagyon finom kooordinációt és reflexműködéseket igénylő funkciót nyilvánvalóan pont ugyanúgy nem lehet egy teljesen más funkció gyakorlásával fejleszteni, ahogy sprinteket futni sem fekve nyomással és magasugrással tanulunk. ( specificitás törvénye )
Képtelenség…
Ahogy az is képtelenség, hogy megtanítsuk valakinek előre bekapcsolni a haránt hasizmát.
A másodperc huszadrészét sem mérni, sem teszteni nem tudod – de szerencsére ez nem is szükséges.
Alig pár évvel Hodges kísérlete után Lorimer Mosley-val, a híres fájdalomkutatóval kiderítették,
hogy késő bekacsolódás nem a fájdalom oka, hanem sokkal inkább a következménye.
Ahogy egy fájó vállal kicsit másképp mozog a karod – fájdalomelkerülő mozgásminta – úgy a derék környéki izmok is egy kicsit másképp kapcsolódnak – hogy a legnagyobb eséllyel mozoghassunk fájdalom nélkül.
Szóval ezt a gyors bekapcsolódást sem coacholni, sem tanítani nem tudjuk
– és mivel jellemzően reflexes az egész – felülírni sem…
( off: ez amúgy nagy szerencse, mert milyen rossz lenne, ha pl. gondolkodnod kéne, hogy elkapd-e a kezed a forró kályhától. Sokkal gyorsabb és túlélésbarátabb dolog, ha ezt villámgyors reflexkörök intézik – úgy a kályha, mint a gerinc szintjén )
Sebaj…
A fitness iparnak erre is volt ügyes megoldása:
Ha nem tudjuk időben bekapcsolni, hát kapcsoljuk be mindig
– végül is abból nagy baj nem lehet…:)
Dehogynem…
Ettől függetlenül ebből az elgondolásból születtek meg a CORE AKTIVÁLÁSÁNAK és
a BRACING MANŐVEREKNEK a különböző metódusai:
- Feszítsük meg a haránt hasizmot,
- Aktiváld izoláltan a „core”-t minden mozdulat előtt
- Tanuljuk meg a központosítást
- Billentsük a medencét hátra
- Húzzuk be a hasat, seb…
Ezekkel a koncepciókkal számos komoly baj van.
Az első és legnyilvánvalóbb az, hogy:
„Funkcionálisan” olyasmi, hogy CORE nem létezik.
Egy leíró anatómia könyvben nyilvánvalóan találunk olyan izmokat, melyek a medencét és a bordakosarat vagy csigolyákat kötnek össze, viszont egy bármilyen emberi mozdulat végrehajtásához SOSEM egy különálló „CORE”-t feszít meg az idegrendszerünk, hanem mindig azokat az izmokat hívja be, melyekre épp szükség lesz – teljesen függetlenül azok elhelyezkedésétől.
A gerinc körüli izmok segítenek a végtagok mozgásában, a végtagokról a gerincre húzódó izmok segítenek a gerinc stabilizálásában – kb. mikor kire hol van szükség. Funkcionálisan nem létezik egy izolált CORE, amit elő kéne feszítenünk a mozgásainkhoz – ennél a mozgásmintáink sokkal kiterjedtebbek.
Ha tudatosan egy természetes mozdulat előtt előre megfeszítünk egy CORE-nak vélt izomcsoportot, akkor abba a természetes, évmilliók törzsfejlődése alatt kialakult idegrendszeri mintába nyúlunk bele, ami természetes módon, a lehető legoptimálisabb munkával hívja be az izmokat az adott mozdulatba. Ez rengeteg feszültséget generál az ízületekben és nagyon rontja a mozdulat „gazdaságosságát”.
Hadd hozzak egy konkrét példát a gyakorlatiasság kedvéért:
Tegyük fel, gazdaságosan és lazán meg akarod érinteni a jobb kezeddel az orrod.
( légyszi próbáld ki )
Hogy csinálod?
Elhatározod, hogy megérinted, majd egyszerűen megérinted, hagyva, hogy az idegrendszer megtalálja és aktiválja az ehhez legmegfelelőbb pályákat, rosotokat, mintákat?
vagy előbb megfeszíted egy kicsit a serratus anteriorodat és a levator sacapulae-dat némi együttműködésben a romboideuszaiddal, majd 12 ms-al később a deltád középső rosjait aktiválod???
Ugye érzed, hogy ez mennyire lehetetlen és erőltetett?
Ennek ellenére pont ezt erőltetjük a vendégeink derekában…
A medece körüli izmok folyamatos feszítése belenyúl a természetes mozgásmintába,
és ami szintén kellemetlen: kokontrakciókat, egyidejű izomfeszüléseket generál – ami növeli a gerinc terhelését.
/ még egy példa: körözz egyet a csuklóddal. Egész laza a mozdulat, ugye? most zárd ökölbe a kezed és csináld meg ugyanezt – érzed mennyire nagyobb a kompresszió a kéztőcsontok közti ízületekben? / Bármilyen fura, a bracing manőverekkel és a medence ilyen – olyan billentéseivel, a hasizmok „előfeszítésével” pont ezt csinálod a gerinc szintjén. /
A gond ezzekkel a folyamatosan feszítésekkel az, hogy amikor a gerincedet természetesen használod, akkor az idegrendszered minden funkcióban és tevékenységben állandóan alkalmazkodik a változó körülményekhez, és attól függően, hogy épp:
- jársz egy 0,15 kg-s mobillal a magad előtt 23 fokban tartott jobb kezedben, a járás lengő fázisának 0,3-másodpercében
- balra 34,2 fokban előrehajolsz bekötni a cipőd
- felállsz a vécéről
mindig beállítja a csigolyákat mozgató izmok együttes tónusát – pont úgy, hogy az a leggazdaságosabb és legbiztonságosabb legyen.
Ez teljesen automatikus.
Ha az oktatód megtanítja a hasizmok „aktiválását” az jellemzően mindig ugyanaz a manőver lesz – ami nemhogy nem alkalmazkodik a végtelenül változó funkciókhoz és igényekhez, hanem még bele is nyúl, belezavarva az idegrendszer azon törekvésébe, hogy ügyesen ellássa a fentieket.
Még egy példa:
Volt egy páciensem – híres színész – akinek a pilates tanára monda, hogy mindig kicsit hátrabillent medencével tartsa a gerincét.
Most mielőbb tovább olvasol, kérlek állj fel, és billentsd hátra a medencéd. ( has – fenék megfeszít)
Állni még teljesen oké így, sőt…a csigolya közti kisízületek enyhe nyílásával még lehet, hogy kellemesen is érzed magad.
Ok.
Most viszont ugyanezt a feszítést fenntartva kezd el járni…
Érzed?
Kb. mint egy erősen pellusigényes kacsa – távol kerülve minden természetes terheléstől az ágyéki gerincben és a csípőben,
hiszen a medence járás közben történő természetes mozgásának a gátlása innentől mindenhol nagyobb terhelést eredményez.
Azt már látjuk, hogy sem az erősítés, sem a bracing manőverek
nem az igazi megoldások a gerinc stabilitásának a kialakításában…
A CORE TRÉNING HATÉKONYSÁGA
– vs. egy sima bármilyen mozgásforma:
De nézzük meg, hogy mennyire hatékony az ilyen jellegű – klasszik erősítős – plankelős – core ( bármi is az 🙂 aktiválós gerinctréning.
Minden fent említett hiányossága ellenére a krónikus derékfájással rendekező emberek esetében a hatékonysága toronymagasan
veri a többi eü. kezelés hatását.
/ off: persze ez nem nagy művészet a fájdalomcsillapítókkal, gyulladáscsökkentőkkel szemben, hiszen a mozgásrendszer gondjainak a többségét a mozgás gyógyítja a leghatékonyabban./
Egyetlen szépséghibája van a dolognak: egy teljesen átlagos mozgásformával ( pl. járás, foci, úszás, konditerem, jóga, ) összevetve a core tréning eredményességét meglapő dolgot tapasztalunk:
SEMMI KÜLÖNBSÉG NINCS KÖZTÜK. 🙂
Ergo ha van egy krónikus derékfájásban szenvedő beteged, és elküldöd sétálni, akkor általában nemhogy nem veszít semmit, de
jó eséllyel meg fogja kapni pontosan ugyanazt, mintha kapna egy szofisztikált CORE edzést.
Hogy miért SEMMIVEL nem eredményesebb a CORE edzés
mondjuk egy sétához viszonyítva?
Ez a kérdés egy hosszú cikksorozatot indít el itt a BGA blogon, mert úgy gondolom, hogy ennek a kérdésnek az
ismerete nagyon hiányzik a szamánknak.
A következő részek tartalmából:
A derékfájás egy rengeteg komponensű probléma, amit egyetlen tényezőre ( izomzat v. jobb esetben gerinc struktúra)
redukálni ritkán szolgáltathat igazán hatékony megoldást – ahogy egy házat is nehéz lenne kizárólag fugából vagy csempéből megépíteni.
Erről, és arról, hogy hogyan tudunk sokkal pontosabban célozni a gerinces edzéseinkkel, a következő bejegyzések fognak szólni.
Addig is érdemes feliratkozni a szakmai hírlevelemre, ahol rengeteg oktatók számára fontos témáról küldök anyagokat, vagy ha
komolyabban érdekel a dolog, akkor itt meg tudod nézni a képzéseimet, mert ott logikus rendszerré alakítva megtanítom mindezt – ráadásul úgy, hogy a saját irányzatodba tudd illeszteni – így erősen növelve a prevenciós hatékonyságot:
Én egy egyszerű halandó vagyok, nem rendelkezem semmilyen oktatói végzettséggel, viszont a jóga szerelmese vagyok.
Köszönöm az információkat.
Szuper cikk! Üdv, Bence
Meglepö cikk magyarúl, gratulálok hozza.
Örvendetes hogy M.o.-ra is megérkezett az elmúlt 10 év kutatási eredménye.
Összefolglalja nagyon jól a következö mondat: „Ezért a szakmánkon belül ez egészséges szketpicimus kialakítása nagyon hasznos szokás, hiszen a fitness iparban kiemelkedően gyakran találkozni olyan féligazságokkal és dogmákkal, ami bár általánosan elterhedt, de a túlzott komolyan vételük a hatékonyságunkat teheti kockára.”
Hm..egy jo ideje nem latogattam az oldaladat aminek semmi kulonos oka nincs egyszeruen igy alakult. Most egy hirleveledre kattintva olvastam el ezt a cikket ket masikkal egyutt.. Tenyleg semmi rosszindulat de kerlek magyarazd el h miert beszelsz a korabbi magad ellen?!A legelejen amikor „indultal” es meg nem BGA-ztal stb.. pont effele erositesekkel bombaztad az embereket koztuk engem is-szemelyesen is.. nem teljesen ertem az egeszet.. azota nyilvan folyamatosan kepzed magad Te is ami teljesen rendben is van csak……… ez igy azert elegge visszas dolog!
Szia Ervin!
Köszönöm az észrevételt! Megértem a kellemetlen érzésedet – szerintem sok kolléga hasonlóan lehet vele – de a tudomány ezen a téren az utóbbi években óriási lépéseket tett, és szerencsére így egyre pontosabban látjuk, hogy mi miért történik és hat a testben. Pontosan tudom, hogy nem könnyú dolog azt kimodnani, hogy bizonyos dolgokat már jobban és pontosabban tudunk, mint régebben, de ez soha nem a megtagadása, hanem a folyamatos meghaladása / bővítése a régi ismereteknek – ami így lehetővé teszi, hogy egyre pontosabban, és egyre célzottabban segítsünk.
A tudomány fejlődésében az „új” egyébként sosem felülítja a régit – szinte mindig, amikor valaki azt mondta, hogy van egy „korszakalkotó felfedezés, ami szembe megy MINDEN korábbival” – mindig kiderült, hogy a „felhajtás” alaptalan. A tudomány jellegéből fakadóan az „új” mindig inkább újabb körökkel bővíti ki, új rétegekkel ad hozzá a régihez.
Jelen esetben úgy gondolom, hogy szó nincs semmiféle „magam ellen beszélésről. Az erő szuper dolog, erősítés közben rengeteg hasznos és jó dolgot tanul meg az ember idegrendszere,izomzata,stb.. – de ha tudom, hogy ez a degenerativ gerincproblémák kérdésében főleg nehéz tárgyak emelésekor lényeges / ha épp nem csontritkulást / depressziót / tartást / stb…stb…akarok javítani, hanem egy degeenratív gerincfájdalom elmulasztása, megelőzése a cél, akkor pl. sokkal gyorsabban és pontosabban tudok segíteni annak, aki ezt keresi. Ha a nála rögtön a neki lényegesebb dolgok direkt megtanítására teszem a hangsúlyt – gerincgörbületekhez való visszatérés, izomegyüttműködések, kóros feszültségek elengedése – akkor nyilvánvalóan gyorsabb és hatékonyabb leszek.
Úgy gondolom, hogy a szakmában rengetegen állnak bele abba, amit évvekkel ezelőtt mondtak / tanultak – aminek nyilván megvan a magyarázata – de ez egyedül fékje annak fejlődésnek, ami előbb vagy utóbb, de úgyis áttöri az egykor tanult ismeretrégtegek tehetetlenségi erejét. Szerintem ha már látszik, hogy van egy hatékonyabb irány – ez itt nyilvánvaló – ami által bővülhetünk, hatékonyabban segíthetünk, akkor az lenne rettenetesen visszás dolog, ha ezeket azért próbálnánk meg visszaszorítani, mert egykor még nem volt/ nem lehetett fogalmunk ezekről az ismeretekről. Mielőbb átemelni, beépíteni, a lehető leghamarabb használni viszont minden vendégünk érdeke.
Boldog Új Évet!
m.
Kedves mate,
ez azt jelenti hogy a mcgill big 3 semmivel nem hasznosabb mint a jaras uszas stb?
Udv
Somogyi miklos
Kedves Miklós!
Köszönöm a kérdést!
Hadd idézzem McGill professzor gyakori mondását: attól függ.
Ha egy derékfájás egyértelműen pl. rotáció intoleráns, akkor annak a mechanikáját megtanulni, hogy a hétköznapi mozdulatokban ( pl. ajtónyitás) vagy sportágspecifikus mozdulatokbam (pl. egy súlyzó felvétele ) hogyan kerülje az ember az adott csigolyapárnál a rotációt egy nagyon hasznos dolog, mert elkerülve a tünetképző szöveti irritációt könnyebb lesz az adott szövet gyógyulása. Az ilyen „nagyon is specifikus derékfájásokban” fontos a pontos szöveti diagnózis, és a rá szabott célzott mozgásprogram – amit a big 3 zseniálisan le tud fedni. Az ilyen helyzetek igénylik azt a fajta preciz szaktudást, amit McGill professzor sokszor említ ( és sokszor hiányol a kollégáknál).
Fontos megjegyezni, hogy big 3 sem feltétlen az erő kialakításával, hanem új „engramok” – jelen esetben csigolyaközti mozgásminták – írásával segít ilyenkor.
Viszont onnantól, hogy nincs ilyen egyértelmű – maradok McGill professzor szóhasználatánál – „fájdalom generátor” a modern kutatás szerint nincs lényegi különbség az ésszerűen megválasztott különböző mozgásformák fájdalomra gyakorolt hatása között.
Üdv:
m.
“Our research showed these exercises were superior for there ability to spare the back while building muscular fitness and maintaining stability and control. They prevent joint micromovements for several hours. And they build endurance for future activities that previously caused pain”
Stuart mcgill
Vs
“Minden fent említett hiányossága ellenére a krónikus derékfájással rendekező emberek esetében a hatékonysága toronymagasan
veri a többi eü. kezelés hatását.
/ off: persze ez nem nagy művészet a fájdalomcsillapítókkal, gyulladáscsökkentőkkel szemben, hiszen a mozgásrendszer gondjainak a többségét a mozgás gyógyítja a leghatékonyabban./
Egyetlen szépséghibája van a dolognak: egy teljesen átlagos mozgásformával ( pl. járás, foci, úszás, konditerem, jóga, ) összevetve a core tréning eredményességét meglapő dolgot tapasztalunk:
SEMMI KÜLÖNBSÉG NINCS KÖZTÜK. ?”
Kedves Mate,
Koszi a gyors valaszt, en nem vagyok szakmabeli, csak a sajat problemam miatt jutottam el mcgill “bacsihoz” aztan hozzad. A beck mechanic alapjan rakom ossze magam ujra eppen.
Szoval en ugy ertem amit irtal hogy a core gyakorlatok jobbak mint egyeb gyogymodok de nem jobbak mint barmilyen mozgas. Van itt vmi ellentmondas mcgillhez kepest vagy felreertek vmit. A gerinc higienia ok, vagom de mintha mcgill szerint a big three “superior” lenne mas mozgasokkal szemben. Hiszen egyutt ajanlja a gyaloglassal pl. Ha jol ertelek akkor szerinted nincs ertelme a kettonek egyutt.
Koszi szepen
Somogyi miklos
Szia Miklós!
Azt írod, hogy nem vagy szakmabeli, de pont egy olyan kérdést feszegetsz, amibe szinte csak azok a kollégák futnak bele, akik eléggé beleásták magukat a témakörbe, de nem elégednek meg egyetlen módszer vagy irányzat válaszaival – sajnos a többségünk itt megáll – hanem a tényszerű „miérteket” keresik – úgyhogy először is hadd gratuláljak a rálátásodhoz!
Az ellentmondás nagyon is reális – a gerinces mozgásterápia világa az elmúlt pár évben csupa ilyen nehéz kérdéssel lett tele:
Ami a Te esetedben biztos:
– Mozgásterápiás szempontból valószínűleg a legjobb helyen jársz McGill profnál, és abban is szerencsére nulla a kétely, hogy a Big 3 nagyon hatékony segítség a gerincproblémák döntő többéségének esetén.
– Nálad ha működik, segít, jobban vagy tőle, akkor kár lenne egy nyertes projectet megváltoztatni.
– Szerintem egyértelműen hasznos a járással együtt gyakorolni őket több okból is. Az egyik legfőbb talán az, hogy a járás nagyon nagy erővel rendelkezik az idegrendszer „trénelését” illetően is: amikor a tested súlya egy lépéskor „rázuhan” a talajra, akkor a talajreakciós erőt kénytelen van úgy elvezetni a testedben, hogy összehangold az izmaid munkáját annak érdekében, hogy az ízületeken „funkció közben” ideális legyen a terhelés. Ezt a mechanizmust midnen egyes lépéssel ingerelni – trénelni – persze a nagyon kevés akut esetet leszámítva – egy nagyon erős rehab. Hogy ez ütközni nem ütközik a Big 3-vel, az szintén biztos.
Innentől viszont minden más – egyelőre még – sajnos eléggé bizonytalan.
Tudom, hogy nem szerencsés conflicting infóba belefutni akkor, amikor az ember épp gyógyul, ettől függetlenül érdemes majd elolvasni Eyal Ledermann: The myth of core stability c. cikkét – rengeteg idevágó, olyan komolyabb kutatási eredményre hivatkozik benne a szerző, ami McGill sok alapvető koncepcióját ingatja meg.
Ami érdekes: bárkinek is van igaza, szerencsére mindkét megközelítésre épített terápiás formák nagyon jó eredményeket tudnak adni – számomra ez egyébként együtt változó változók jelenlétére utal – krónikus fájdalom esetén ezért vagyok inkább a nem specifikus – de maximálisan élvezhető – mozgásformák híve ( rengeteg kutatás szerint azonos hatásfokkal ) ettől függetlenül akár a Big 3, akár egyéb mozgásterápiás módszerek kötött specifikus gyakorlatai is hibátlanul működnek.
Hogy milyen tényezők miatt az már egy izgalmasabb, de még nem egyértelműen tisztázott kérdés.
Koszi szepen mate hogy raszantad az idot hogy kimerito valaszt adj, meg a konkret tanacsokat is.
A jaras tenyleg zsenialis terapia, alul van ertekelve 😉 pedig ahogy irsz rola lehet csak jobb marketing kellene neki 😉
egyebkent nalam inkabb az a donto hogy mit nem csinalok. Nem nyujtok.. ami neked nyilvan trivialitas de nekem nem volt az. Kiolvastam a back mechanic-ot egy nap alatt, azonnal abbahagytam a nyujtast, gerinc higienia es harom nap alatt jobban lettem ugy hogy elotte csak segitseggel tudtam felallni iszonyatos fajdalom közepette… ami meg nagy tanulsag nekem – pedig szinten trivialis – hogy nem biztos hogy irodai dolgozokent ugy kellene edzeni mint egy NHL jatekos (mcgill) ez nagyon fontos szerintem foleg ha mar nem husz eves az ember.
Koszi meg egyszer
Udv
Miki
Mekkorát röhögtem a pellusigényes kacsán… ha naponta 10 cikket posztolnál, azt is mind elolvasnám, köszi! 🥰