Nagyon nem szerencsés, ha egy jógapózt vagy gyakorlatot mindig és mindenkinél azonos módon akarjuk kiviteleztetni.
Ez a garancia arra, hogy sok embernek nagyon jót, néhánynak viszont kicsit rosszat tegyünk.
A képzéseimen ezért tanítom MINDIG azt, hogy hogyna tudod meglátni, hogy kinek milyen módosításokra van szüksége ahhoz, hogy
az adott gyakorlat egészséges és előre vivő legyen.
A hatha yoga semelyik ága nem tanítja a befelé rotációt lefele néző kutyában. Csak az információ korektsége vége.
Biztos az információ korrektsége végett? 🙂
Szerintem inkább valamilyen érhetetlen okból támadva érezhetted magad a videó egy része miatt, és innentől már
nem is halottad, hogy miről szól, hanem ezen a kommenten gondolkodtál.
Gyakori jelenség, csak így nehéz haladni. 🙂
De akkor mégegyszer a tartalom lényege:
Az említett Hölgy a természet adta kisebb pronációs mozgástartománya miatt nem tudja úgy letenni a kezét, mint Te vagy én – ez alkati adottság, a csontokon múlik – innentől a tenyér belső részének a talajra erőltetése / ami Nálad és nálam természetese része a mozgástartománynak./ már kellemetlen berotációt provokál a vállban.
Nincs ezzel semmi baj, a hatha jóga egyik ágával sincs semmi baj.
Azzal az oktatóval viszont, aki nem tud alkalmazkodni vendégeinek az anatómiai adottságaihoz, hanem dogmákban gondolkodik és emiatt hosszú távon szöveti sérülést kockáztat, azt gondolom, hogy már inkább.
Ugye Te nem így múködsz? 🙂
Szép hétvégét:
m.
Kedves Máté! Az egyik dolog, hogy sajnos ma magyarországon semmilyen képzettség nem előírás ahhoz, hogy valaki jógaoktató legyen, nem hogy ilyen szintű anatómiai ismeret. Ez sajnálatos dolog de ez van, szabályozás erre nem vonatkozik. Egyáltalán nem biztos, hogy „gurutól” tanult az illető, csak erre szeretnék célozni. A másik, hogy a jóga feltételezi az egészséges testet, tehát nem terápia elsősorban, hanem a test fizikumának fenntartása és javítása a célja, és nem a gyógyulás. Jómagam is kijavítottam volna az említett kéztartást, ami még akkor is helyes, ha a váll segítségével kerül a talajra a tenyér belső éle, hiszen a további intrukció szerint a lapockák visszasimulnak a hátizomzatba, és a gerinc felé közelítenek egymáshoz amivel a váll újra jó helyzetbe kerül(het). Amennyiben a gyakorlónak anatómiai eltérése van, akkor kötelessége arról az oktatót tájékoztatni a sérülések és az említett kellemetlenségek elkerülése érdekében. A jóga oktató nem orvos, vagy csak ritkán áll együtt a kettő.
Kedves Mónika!
Köszönöm a kommentet! A videóban említett variáció nem betegség vagy eltérés, hanem egy teljesen normális – bár ritkább – variációja a könyökízületnek, amiről a vendég könnyen lehet, hogy nem is tud,
mert kizárólag az olyan – hétköznapi dolgokhoz képest – „nyakatekert” helyzetekben van jelentősége, mint pl. egy lefelé néző kutya póz. ( Igy kimerül a prevenció elve is – az oktatótól senki nem várta el, hogy
„gyógyítson”: egy tökéletesen problémamentes ízületet bántott / fájdított meg a merev hozzáállásának köszönhetően.) A lapocka helyzetének változtatásával ebben a variációban kis eséllyel lehet úgy igazítani,
hogy kiszabadítsuk a biceps hosszú fej inát a gyömöszölés alól. ( nem kizárt, de kicsi az esélye: ezt főképp a vállöv – vállízület alkati adottságai határozzák meg. ) A póz hosszának, vagy a kezek távolságának, helyzetének a változtatásával sanszosabb a problémás terület tehermentesítése. Igen, teljesen egyet értünk abban, hogy a jógaoktató képzés sajnos nem erős itthon ilyen szempontból – erősen rajta is vagyunk, hogy pótoljuk a hiányosságokat 🙂 – de ahhoz, hogy az ember mentálisan kellően rugalmas legyen ahhoz, hogy ne féljen eltérni a tanultaktól, és merjen hozzáigazítson egy pózt a vendégéhez, szerintem legtöbbször nem is annyira „Szentágothai szintű” anatómia tudás, hanem inkább némi érzékenység és józan ész szükséges. Üdv.:m.