Ez a cikk lassan 10 éves. Azóta a fascia hype-á vált, és tendenciózusan túlhangsúlyozzák a jelentőségét. Rengeteg értelmetlen, jellemzően placébóra és a terapeuta meggyőződésén alapuló „terápiás módszerek”, áltudományos magyarázatok terjednek a területen, ezért szeretném, hogy ez a cikk elhatárolódjon ezektől, így pár helyen az egyértelmű üzenet érdekében frissíteni fogom. ( 2020 október ) 

Emlékszem egy esetre amikor a húgommal kiskorunkban a nagyinknál töltöttük a hétvégét. Én elvileg pár napja már „tudtam olvasni”, így az orrom elé dugott egy Nők Lapját, és azt kérte, hogy olvassam fel neki a szalagcímet. Mivel az újságot közvetlenül az arcomba tolta, ezért természetesen semmit nem tudtam kivenni belőle, ő viszont nem hitte el, hogy értem ami oda van írva… Pedig nem kizárt, hogy tényleg értettem volna…:)

Már ha nem két centire lett volna tőlem a papír…

Úgy tűnhet, hogy a fentiekkel elég messziről közelítem meg a testben húzódó kötőszövetek jelentőségének bemutatását, pedig a fenti emlék erősen párhuzamba állítható a mozgásszervrendszer kezelésének és kutatásának egy jellemző hibájával: újabban a túl közelről nézzük a gerincproblémákat, ami könnyen azt eredményezheti, hogy nem csak az erdőt nem látjuk meg a fától, hanem a részletekre fókuszálva egy idő után már magát a fát sem ismerjük fel.

Pedig ha pár lépéssel távolabbról szemlélnénk a tüneteket, akkor lehet, hogy nem csak felismernénk a fát (ok) és meglátnánk az erdőt (hibás funkció), de picit növelve a rálátást talán még arra is nőne az esélyünk, hogy időben észrevegyük, és elkerüljük a rohamtempóban közeledő erdőtüzet – jelen esetben a súlyos degeneratív elváltozásokat – pl. sérvet, kisízületi instabilitást és a szomszédos ízületek kopásait…

Ebben a bejegyzésben vázlatosan azt nézzük át, hogy:

• a mit ad a modern – és eléggé felkapott – fasciakutatás a mozgásszervrendszer és a gerinc gyakorló terapeutáinak és az oktatóknak?
• hogyan okoz a test egyik felén jelentkező probléma később súlyos tünetet valahol teljesen máshol?
• mi a fascia, mi a jelentősége számunkra, és hogyan segít a fasciakutatás a gerincterápiában?

A FASCIAKUTATÁS SZEMLÉLETE:
A GERINCBETEGSÉGEK RÉGI-ÚJ LÁTÁSMÓDJA: 

Gerincbetegségekkel alapvetően kutatók és terapeuták foglalkoznak, két teljesen más irányból közelítve a kérdéshez. Mindketten hosszú éveken át törekszünk megismerni a rendszer anatómiáját, biomechanikáját, patológiáját. Innentől a rendszer gyógyítói optimális és praktikus megoldásokat, a kutatói pedig okokat és miérteket keresnek. Ez eleinte nem ment túl jól, hiszen alig pár száz éve hatalmas szó volt rájönni, hogy egy adott izom hol ered, hol tapad, vagy felfedezni olyan meglepő tényeket, hogy a nők mégsem rendelkeznek egy bordával többel, mint a férfiak, de ahogy egyre gyorsabban fejlődött a technikánk, úgy jutottak egyre mélyebbre, és mélyebbre, egyre beljebb és beljebb a testben. Aztán nagyjából egy időben azzal, hogy megismertük a rendszert működtető idegeket, pályákat és reflexeket, az egyre hatékonyabb mikroszkópjainkkal el tudtunk indulni az izmok és ízületek belseje felé.

Ma mikroszkópokkal és matematikai modellekkel egy kutató olyan ügyesen bele tud nézni a rendszerbe, hogy például az izmok kérdésében meg sem áll a „szarkomer filamentumainak motoneuronális beidegzésének megtekintése” előtt./semmi baj, ha nem érted 🙂  /  terapeutaként pedig minden LOKÁLIS gerincproblémát a saját szemünkkel is egészen pontosan látunk a képalkotó eljárások fotóin. ( pl. egy nyaki MRI felvételen virító hatalmas sérvet.)

Mindezen hatalmas fejlődések alapján könnyen feltételezhetnénk azt, hogy az eredményeink is egyre jobbak, és az emberek egyre egészségesebbek, de sajnos a mellékelt ábra teljesen mást mutat:

Gondolom neked is sok gerincbeteg ismerősöd van.

Nem véletlen: minden statisztika azt mutatja, hogy többen és hamarabb lesznek gerincbetegek az emberek, mint bármikor a történelem során, és ha meg is gyógyulnak belőle, akkor hamarosan annak a kiújulására, vagy egy másik területen történő jelentkezésére számíthatnak.

Erősen rontja a fenti eredményekből származó magabiztosságot az a tény is, hogy az MRI-n látható elváltozások a kutatók szerint nem túl sok összefüggést mutatnak azzal, hogy a betegnek hol és mekkora fájdalma van…

( magyarul lehet, hogy Gizi egy nem pici gerincsérvvel mosolyogva és tünetmentesen vásárol valami plázában, míg a fiktív ikertestvére minden képalkotó eljárás szerint közel hibátlan gerinccel rendelkezik, mégis komoly sérves tünetekhez hasonló panaszokat produkál…)

Összefoglalva: hiába látunk mindent a saját szemünkkel, és hiába ismerjük egyre jobban a gerinc alkatrészeit, semmivel nem javult a gerincbetegek helyzete, sőt… 

A kis részletek nagyon pontos ismerete rengeteget segít a helyes terápiás tervek kialakításában, de néha sajnos el is terelheti a figyelmünket az „egészről”, ami – mivel a mozgásszervrendszerben minden mindenre hat és mindennel összefügg – bizonyos szempontból tévutakra vihet.

Nézzük meg, hogy mi ennek a fő oka, és mit tud nyújtani a fasciakutatás a helyzet javítása érdekében:

Linda füle 10 éve zúg, és borzasztó zavaróan szédül. Súlyosabb napokon emiatt már utcára sem mer menni. A dolog stresszre romlik, és a helyzet évek óta nem javul…

Ennyi idő alatt készült róla koponya CT, EKG, nyaki gerinc MRI –  ami „csak” kiegyenesedett lordózis mutatott –  teljes vérkép és vizelet és szemvizsgálat, doppler, mindenre kiterjedő neurológiai és belgyógyászati kivizsgálás.

Amikor a pszichiátriára utalták a tünetei miatt, ment el jógázni, aminek rendszeres gyakorlása közben elmúlt a szédülése…

A lényeg:  10 év alatt senki nem nézett rá a a beteg nyakára. Arra a nyakra, amiről a szakavatott szem számára első pillantásra egyértelmű, hogy van benne egy túlmozgásos csigolyapár. (hipermobil szegment)  aminek következtében kialakuló kisízületi irritáció komoly esélyt jelent az látszólag ok nélküli szédülésekre…

A képalkotó eljárások ebben az esetben tévútra vezettek: az MRI-készülékben a páciens a hátán fekszik, így a kiegyenesedett ív „megtörése” nem látszik a felvételen. Ehhez a „beteget” kell nézni.

Alaposan, avatott szemmel…
( Szerencsére ezt a problémát a jógagyakorlatok a jellegüknél fogva még akkor is javítják, ha az oktató nem ért a témához, és ha a gyakorlás közben esetleg pár mozdulatnál fokozódnak a tünetek…)

 

LÁTNI ÉS MESSZEBB LÁTNI:

Linda persze ha a papírforma érvényesül, hamar vissza fog esni és/vagy jelentkezik más tünete máshol.
/Hogy miért, azt a cikk végére pontosan érteni fogod./

A gerincterápiás ismeretanyag mára olyan szintre duzzadt fel, hogy előszeretettel specialistákká válunk, és minden területnek kialakul a maga szakértői gárdája. Az egészségügy alapértelmezetten szereti a „szakterületeket”, de ma már a szakterületen belül is vannak szakértői különböző problémáknak.  Mélyen ismerjük a „részeket” – gerincsérvvel foglalkozó specialistaként most ha ránézek itt oldalt a polcomra, látok egy könyvet, ami egy 260 oldalas iromány, ami kizárólag a porckorongról, annak szerkezetéről, degeneratív folyamatairól, tápanyagellátásáról, betegségeiről, radiológiájáról, stb…szól.

Sajnos azonban a bővülő ismereteink birtokában sokszor nagyobb figyelmet fordítunk egy MRI felvétel tanulmányozására, mint arra, hogy ránézzünk a betegre, akinek a teste fura mód egy sor egész más jellegű információt hordoz a terápiához: a „mi a baj” kérdés helyett gyakran megoldja a „vajon miért lett” rejtélyét.

A „fasciahype” bár rengeteg teljesen értelmetlen és áltudományos ovációval árasztja el a fitness és a
mozgásterápia iparágát, egy nagy előnye mégis van „újra rászoktat a globális gondolkodásmódra”: 

Régen egy beteg mozgásszervi vizsgálata a következőképp nézett ki:

• anamnézis – elbeszélgetés: ( mire fáj, hol fáj, mikor fáj, mi rontja, mitől, milyen helyzetben jobb) a legtöbb, és meglepő mód a legobjektívebb információt máig a vizsgálat ezen eleme adja a beteg valós problémájáról. ( Az ADT terapeuták ma is ezzel töltik a legtöbb időt, és az MRI-t meg sem nyitják addig, amíg ennek nem jutottunk a végére, mert így látjuk előbb az embert, és utána azokat az elváltozásokat, melyek mindenki képén jó eséllyel ott lehetnek, és vihetnek tévutakra. )

• inspekció – megtekintés / palpáció- érintéses vizsgálat / funkcionális tesztek: a beteg alapos átvizsgálása szintén sok információt hordoz, a tesztek pedig végignézik, hogy melyik tünet provokálható. Ennek a végén már alapos a kép arról, hogy mi lehet a baj és mi lehet a megoldás, hol vannak zsugorodott, gyengült, rosszul működő képletek a testen. ( főleg a tesztek adnak értékelhető és fontos információkat, mert a palpáció hitelességének a jelentőségét – itt a degeneratív problémák kérdésében –  alaposan megcincálta a tudomány)

Sajnos ez a beszélgetéses és fizikális vizsgálat idő hiányában egyre jobban elmarad, és átveszi a helyét a képalkotó vizsgálatok eredményére való fókuszálás, holott az „csak” – minden nagyon fontos érdeme mellett is – a lokális problémát  mutatja meg.

A mostanában zajló fasciakutatás legnagyobb értékét abban látom, hogy a mozgásszerverendszerrel foglalkozó terapeutáknak és kutatóknak a figyelmét újra ráirányítja arra, hogy az egész mennyivel fontosabb, mint a részek összessége. Az erdős példánál maradva nyugodtan mondhatjuk, hogy a fasciakutatatás újra felhívja a figyelmet arra, hogy nem biztos, hogy a fa mikroszkópos erezete egy mókus (értsd: beteg) szempontjából fontosabb annál, hogy vannak ágai is, melyek ha túl nagyra nőnek, akkor az egész fa kidől, és van erdő is, ahol nem mindegy, hogy a mókus fenn a fán mennyire lesz vidám – azaz mennyire egészséges a páciens.

Egy baj van: eközben kicsit túl nagy fókusz került a fasciára, aminek a jelentősége lényegesen kevesebb, mint a jelenlegi PR-ja, de ezt az előbb említett előnye miatt elnézzük neki.

Mi a fascia, és miért nem hallottunk róla eddig: 

Hallottunk róla, csak hiányos az oktatásunk, a divat pedig hazudik nekünk. Rengetegszer olvashatod, hogy egy átlagos ortopédai könyben két oldal foglalkozik a fasciákkal. Ez a mondat egyszerűen nevetséges, de egy újszülött minden elhisz. Akinek az anatómia képzettsége hiányos, el fogja hinni az oktatóinak az ilyen jellegű téveségeket, pedig 1970-ben Szentágothai professzor Funkcionális anatómiájában – minden gyógytornász és orvos ezzel kezdi a tanulmányait – 43 oldal foglalkozott csak ezzel. Szóval mindent tudnunk kéne róla – csak nem figyeünk oda eléggé…:)
( talán aki azt tanítja, hogy nincs benne a könyvekben nem olvasta ezeket az alapozó anyagokat ???? Érdemes megválogatnunk, hogy kitől tanulunk. )

Az azonban tény, hogy a világ egyik legnagyobb anatómusa a 1800-as években élt Grey az anatómiai ábráin még igen sok „fehér” színű képlet volt látható. A tudós úgy rajzolta meg a mozgásszervrendszert ahogy azt a saját szemével látta, viszont idővel a „fehér cucc” eltűnt az ábrákról, hiszen a „fontos” alkatrészek láttatása és vizsgálata érdekében a kötőszöveteket egyre ritkábban ábrázolták.

Ha egy patológus boncol, akkor a „fehér” anyag a szemetesben landol, mondván, hogy ez nem túl fontos alkatrésze a testnek, csak az izmok és a szervek valamiféle burka. Nem fontos, annak ellenére, hogy a testsúlyunk jelentős részét alkotja, és mindenhol jelen van a testünkben.

Ilyen mértékben lenne jelen bennünk egy „felesleges” szerv?

A gerinc stabilitásának kutatói – döntően biomechanikával foglalkozó fizikusok –  ismerték fel először, hogy a kötőszövet alapvető fontosságú mechanikai funkciókkal is bír a szervezetünkben.

A fascia szerepei: 

Talán a vegetáriánusok is láttak már húst. A rostok között található fehér hártya a fascia, a testet felépítő háló, aminek rengeteg funkciója van. A kötőszövet testen belül gyakorlatilag mindenhol megtalálható, a szívünktől az ereinkig minden beburkol és összeköt, így mondhatjuk, hogy a testünk lágyrészeinek a támasztó állványzatát a kötőszövet alkotja. Nekünk gerincterápiás szakembereknek a következő funkciók a legizgalmasabbak:

• a fascia izmokat borító zsák: 

A fascia úgy működik, mint egy erős „anatómiai zsák”: összeköti és beborítja az izmokat, az izmokon belüli rostokat és szerkezeti elemeket, ezzel biztosítja a formájukat, mozgásukat, helyzetüket. Komoly szerepet játszik az izmon belül húzódó izomrostok, erek, és idegek helyzetének megtartásában, segít elkerülni az elmozdulásaikat és sérüléseiket a mozgás és izomösszehúzódás közben.

(Úgy tudod elképzelni ezt a felépítést, mint a kis fehér rostokat a narancsban:

• van közvetlen a narancs héjja alatt,
• van a gerezdek között
• van a gerezd kis rostja között is, és így tovább…

Gyakorlatilag mindenhol meg található a narancson belül, és ezzel egyrészt meghatározza a narancs alakját, másrészt segít a narancsnak „stabil, egységes narancsnak lennie”. 🙂 )

• stabilizáló „nejlonzsák”: 

Vicces, de sokáig nem foglalkoztunk azzal, hogy a testben nem csak kompressziós erők lépnek fel – ilyen pl. a gravitáció, ami „összenyomja a csontjainkat”, hanem széthúzó, úgynevezett tenziós erők ellen is ellenállónak kell lennünk. Ezek leküzdésében és felhasználásában a rugalmas, de nagyon ellenálló fasciának kiemelt jelentősége van.
Ezen tulajdonságán keresztül a test stabilitásába, az izmok működésébe is komoly befolyása van.

( részben a fascia ezen tulajdonságának köszönhetjük, hogy „nem estünk szét” amikor kiskorunkban lógtunk a fán, vagy játszottunk kötélhúzóversenyt, és részben emiatt a rugalmasság miatt viselnek kevesebb terhet a kompressziós erőt elviselni kénytelen alkatrészeink is, de a tenzegritás kérdésében egyelőre ennyire ne rohanjunk előre…:) ) 

• Az olajozott csúszóalkatrész:

A fascia egy sima, csúszós, nyálkás felületet képez, így nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a test belsejében egymáson elmozgó alkatrészeink elkerüljék a súrlódással járó szöveti sérüléseket, nyíróerőt, és az ezzel járó degenerációt.

Ha ez a funkciója gyengül, akkor a szöveteink egymáshoz képest létrejövő elmozdulási lehetősége csökken, ami az izületek -. akár a zsugorodott fasciától egész távoli ízületek – egyensúlyi helyzetének kimozdulásával hozzájárulhat fájdalmak, degenerációk kialakulásához. ( kopás, meszesedés, porckorong v. lágyrész sérülés)

• Érzékszerv:
  

A fascia proprioceptív és fájdalmat érzékelő sejtekkel, érzékelő készülékekkel van tele. Ezek az érzékelők adnak információt a gerincvelőnek ill. az agynak a test egyes részeinek térbeli helyzetéről, és a fájdalomról. Ma féllaikus iskolákban valamiért szeretik újdonságként tanítani, hogy ezek a golgi készülékek, Paccini, Ruffini és szabad idegvégződések világújdonságok, de természetesen ez régóta ismert tény.

Az is, hogy ha kötőszövet állapota romlik, például kialakul a nyaki szakaszon megnő a viszkozitása – letapadás, zsugorodás – akkor a fasciában lévő proprioceptorok téves információt adhatnak a vestibuláris rendszernek – ez felel az egyensúlyozásért. Talán láttál már idős embert néha megbiccenni, koordinálatlanul járni. Sok esetben a hasonló momentumok akár ide is visszavezethetők.

• És ami jelenleg számunkra  a legizgalmasabb lesz: 

A fascia az embriókorban ugyanabból a sejtcsoportból jön létre, amiből a mozgásszervrendszer össze többi alkatrésze ( mezoderma) ezért az egyedfejlődés során úgy alakul, hogy kötőszövetes összeköttetéseken keresztül hol közvetlenül, hol közvetve a rendszernek az utolsó porcikája is hat egymásra.

Szerk 2020:
A bal oldali futó figura képe például – Tom Myers felfogásában – a hátsó erővonalat, a superficial back line-t ábrázolja, mely a talp alján húzódó talpi fasciától a test hátoldalán a homlokig húzódik. Amit tudni kell: ilyen népszerű vonalak nem léteznek / mindenhol léteznek – hiszen a kötöszövet mindenhol jelen van a testünkben, így egy kellően erős ollóval bárhol és a bármi ellentétén is tudunk hasonló vonalakat kivágni egy testből. Amikor a manuálterapeuta kezeli pl. a „mély elülső karvonalat” egy könyökfájdalom esetén, akkor tudnunk kell, hogy igen jó eséllyel a saját térképét keresi, majd látja a betegen. )

És itt kezdődnek a gondok:

Az ember természetes közege évmilliókig a mező volt. A sztyeppén nem voltak aszfaltutak, ezért a mozgás szervei az evolúció során ahhoz a használathoz alkalmazkodtak, ami a természetes életmódunkhoz, az egyenetlen talajon járáshoz szükséges. A csontozat olyanná alakult, hogy tökéletesen tudjon támasztani, az ízületeink ideálisak az egyenetlen talajon járás és mozgás biztosítására, a lágy részeink ill. az idegrendszerünk pedig szintén erre az igénybevételre optimalizálva működteti a fenti passzív elemeket.

Amikor egy egészséges mozgásszervrendszerű ember jár és áll, a teste egy elképesztő mérnöki munkát meghazudtoló tökéletességgel működik:

Minden lépés mozdulatát megelőzi a gerinc minimális rotációja, ami egy lendületet ad a lépéshez, így nem kell annyi izommunkát használni a mozdulatokhoz.

A folyamatos kis gerincrotációk állandóan más gerinc melletti rostokat dolgoztatva biztosítják, hogy
a.) a gerinc melletti izmok ritmikus összehúzódással hol megfeszüljenek, hol ellazuljanak.
b.) Igy mindig kapjanak vért, ezzel a rajtuk keresztül húzódó kis erek is rendben tudják táplálni a gerincet.

• Az idegrendszernek gyakorlatilag minden lépésnél alkalmazkodni kell a talaj egyenetlenségeihez az egyensúly, és a test tengelyének megtartásához. Ez is folyamatos izom és idegrendszeri aktivitást igényel, mely következtében szintén minden lépés igénybe veszi a tartásért felelős izmok együttműködését, az idegrendszert, mely újra és újra más rostokat feszít meg és lazít el.
• A fenti tényezőkről külön külön hosszú oldalakat lehetne írni, de a cikk keretein belül maradva maradjunk abban, hogy természetes használatkor a rendszer alkatrészei együtt, összehangolva, ideális harmóniában működnek. Minden alkatrész meg van dolgoztatva, de semmi nincs túlhasználva és túlterhelve. Együtt, harmóniában, és nagyon összedolgozva működnek az alkatérszek.

Elmondhatjuk, hogy normál funkció gyakorlásakor a test két dolgot nagyon jól tud: 

1. Egyik része sem terhelődik túl, ezért nem is kopik gyorsabban a kelleténél:

Ez annak köszönhető, hogy a fejlődés során kialakított egy olyan terheléseloszlást, amivel el tudja oszlatni a testre ható erőket.
(Ez a terheléseloszlás a tensegrity modell. Erről a terheléseloszlásról a tensegrity videónkban tudhatsz meg többet. Ha még nem láttad, nézd meg itt: )

2. a mozgáshoz és önmaga megtartásához nem használ el túl sok energiát, hanem kihasználja és összeadja a szomszéd alkatrészek erejét, a lendületet, a kötőszövetek rugalmasságát.

Sokáig azt gondoltuk, hogy például járni a lábunkkal járunk, és elsősorban a hátizmainkkal tartjuk magunkat felegyenesedetten.  Ma már tudjuk, hogy a gerincünk kis rotációi, és a lábunkban lévő kötőszövetek rugalmas tulajdonsága és a lendületek precíz kihasználása a járás energiaigényét jelentősen lecsökkenti, így – már ha minden részünk a helyén van és jól működik – sokkal energiahatékonyabban tudunk közlekedni, és kevésbé lesz a saját testünk teher saját magunk számára.

(Talán láttál idősebb embert nehezen felállni, járni. Sok esetben az élet alatt összegyűjtött ízületi diszbalanszok, és a tensegrity modelltől való egyre nagyobb távolodás az oka annak, hogy már nem olyan szabad és könnyed a mozgás, mint fiatalon, hiszen az energiaspóroló együttműködések elvesznek, így mindent „önerővel” kell megoldani. )

A gerinc egyenes tartásának és stabilitásának a miértjeinek és hogyanjainak a kutatása jelenleg is gőzerővel folyik, de azt már régóta biztosan tudjuk, hogy a gerinc stabilitásához a hát, has és medencefenéki izmok önmagukban nagyon kevesek lennének. Ehhez a kötőszöveteken tapadó és eredő izmok összjátéka, és működésüknek nagyon finom egyensúlya szükséges, ami szintén zavart szenved, ha bármelyik játékos – thoracolumbális fascia, haránt hasizom, multifidusok, rekeszizom, talpboltozatok, gerincgörbületek, stb…- nem úgy működik, ahogy kellene.   ( ennek a részleteiről egy külön képzésem szól- tudomány a pózok mögött)

Hosszadalmas lenne ennél részletesebben tárgyalni a test fiziológiás (normális) működésének a részleteit, így most maradjunk a lényegnél: 

A fenti egyensúlyi helyzetek azok alatt a hosszú évmilliók alatt alakultak ki, miközben a gerincüket az őseink egyenetlen talajon hordták. A mozgásterápiában ismert a mondás: a funkció meghatározza a struktúrát, magyarul amire használod a rendszert, az olyanná alakul. Olyanná is vált, és olyan közegben tökéletesen is működik.

AKKOR MI A BAJ?

A dolog teljesen jól is működött, majdnem egészen napjainkig.

A harmincas évekig például nem volt ismert a jelenkor egyik leggyakoribb gerincbetegségének, a porckorongsérvnek a fogalma, mert egyszerűen olyan ritkán fordult elő ez a betegség, hogy nem volt szükség foglalkozni vele. Ma viszont minden harminc körüli ember tele van gerincgondokkal.

A dolog nem véletlen:

Libakergetés helyett ( természetes funkció) divat lett iskolába járni (kóros funkció), majd ülő munkát végezni (nagyon természetellenes funkció) . A gondok kialakulása a következőképp néz ki:

A lábboltozatok az aszfalton járás miatt ellapulnak. Ettől a medence kissé előre dől – 7-8 éves kor – ami már egy picit megbontja a medence és az ágyéki gerinc környékén húzódó izmok egyensúlyát. Ez persze önmagában még nem okoz súlyos gondokat.

A gyermek aztán iskolába kerül, ahol görnyedni kezd. A természetes funkció ( járás egyenetlen talajon) ütemes rotációja és az egyenetlen talajt folyamatosan kikompenzáló ütemes és folyamatos izomműködés helyett a gyermek elkezd lógni a szalagrendszerén. Pár év sem kell hozzá, hogy a vállöv-nyak körül húzódó izmok is egyensúlyukat vesszék, és a fej előre helyeződjön.

• Ettől a nyak hátsó részén húzódó izmok zsugorodnak, és a fej tartósan elöl marad. Ez a pozíció a hátizmokban húzódó fasciákra elkezd egy állandó fokozott húzást gyakorolni.

ITT ÁLLJUNK MEG EGY PILLANATRA:Az egészségesen működő kötőszövet kollagénrostjai szabályos és párhuzmos állásúak, és kb. úgy működnek, mint egy hosszú, szépen kifésült hajú nő haja, amikor beletúrsz: könnyen mozognak egymáson, nem alkotnak egymás számára ellenállást.

A tartósan fennálló „túlhúzást” viszont érzékelik a fascia érzőidegei, és intelligens szervként elkezd alkalmazkodni a fokozódó terhelési viszonyokhoz. ( fokozódió fibroblast aktivitás ) Az előre helyezett fej súlya nagy, ezért ha a helyzet tartósan fennáll (pár óra ülés utána mozgással nulla problémát jelent!) saját maga megerősítésére a rendszer több rostot fog generálni – amitől a rendszer bár erősebbé válik, viszont ha nem járjuk be a mozgástratományt,  erősen lecsökken a mozgástartomány.  Innentől a fascialemezek már nem csúsznak olyan szabadon egymáson, nem biztosítanak annyira szabad mozgást, és a benne lévő proprioceptorok érzékenysége is megváltozhat – adhatnak pl. fals infót az adott terület térbeli elhelyezkedéséről.

De ne kanyarodjunk el, maradjunk a történetnél:

• A fenti adhéziók folyamatos megjelenése miatt a háti szakasz mobilitása és mozgástartománya is pillanatokon belül csökkenni fog. A fej előre kitérése a súlyvonalból azzal a kellemetlen mellékhatással jár, hogy elöl hordott fejjel lényegesen könnyebb orra esni is – az ember súlypontja előre kerül – amit jobb híján a medence előre tolásával kompenzálunk.

( Ezt szakszóval a lumboszakrális szög növekedésének nevezzük) A medence előrébb kerülésekor erősen közeledik a keresztcsont és a legalsó csigolyát (L5-s1) összekötő csigolya közti ízület, ami a köztük lévő porckorong és/vagy ízületi tok túlterheléséhez vezet… )

Innen a dominó elv szerint már gyors tempóban kezd felborulni a rendszer finom egyensúlya: 

• Ha közelebb kerülnek az ágyéki kisízület felszínei, akkor annak a reflexes védelme miatt a medence dőlésszöge ( inclinatio pelvis) megváltozik. A medencétől lefelé ügyes, lágyrészekkel megtámogatott biomechanikai „erővonalak” húzódnak a lábboltozatokhoz, melyek azonnal reagálnak a medence ideális helyzetének az elvesztésére: a boltozatok valamelyike pl.  lelapul. 🙂 Ez befolyásolja a térd tengelyállását (idővel sanszosabb meniscus és szalag degeneráció), a bokaízületek helyzetét, (delta szalag túlterhelés – krepitáció ( recsegés) és a láb izmainak működését. Pofátlan módon a lábboltozat lelapulása visszahat a medencére, és újabb, picit más irányú elmozdulást vált ki az ágyéki gerincen, ezzel  bekapcsol újabb és újabb kompenzáló mechanizmusokat, melyek újabb és újabb tovaterjedő hatásokat eredményezhetnek.

Szerk: az ilyesmit a fascialáncok folyamatosságának szokták tulajdonítani, de erről szó nincs! Vleeming kutatásaiból tudjuk, hogy a fascia húzása kb. 2, max. 10 cm.-ig van hatással a környezetére. Ergo ha a nyakad rövidül, akkor a csontvázad biomechanikája alakalmazkodik, és ez hat a „távoli” – pl. boka -lágyrészekre, nem a sokszor – rossz helyeken 🙂 – emlegetett „fasciális pillangóeffektus.

• Ha nyaki gerincből induló, de az ágyéki kisízületben tünetet okozó probléma miatt egy védekező reflex megfeszíti a mély hátizmokat, és ennek következtében kialakul a medence asszimmetriája, a gerinc oldalirányú kompenzáló görbülete (másodlagos funkcionális skoliózisa ) akkor akár a legtehetségesebb módon is „elkezelgethetjük” a felszínes problémát ( laterális vonal hibáit kompenzáló spirálvonal minták) , amíg az okot, és annak minden következményét nem nyomozzuk ki, és szüntetjük meg, a túlterhelés valahol mindig vissza fog térni – MINDIG ÉS ELKERÜLHETETLENÜL!

Talán ezt olvasva most azt gondolod, hogy a fenti ember már nagyon komoly, és súlyos tünetekkel rendelkezik. Akár igazad is lehet, de az is lehet, hogy nagyon nagyot tévedsz : a test elképesztő szinten túlbiztosított, így tünetek a legtöbbször hosszú évekkel, évtizedekkel az első strukturális eltérések, kóros mozgásminták felvétele után jelennek meg.

Ennek oktatóként, instruktorként az az óriási jelentősége – már ha felismerjük – , hogy jóval, gyakran évekkel a fájdalmak, degenerációk megjelenése előtt helyre tudunk állítani olyan mintákat, melyek a tanítványod élete során dominóeffektusként tudnák az életminőségét rontani, fájdalmakat, és betegségeket okozni.

A tünet sokszor jóval később jön:

•  mivel a háti szakasz már kevésbé mobil, és a hátsó lágyrészek is túlkompressziót fejtenek ki, valószínűleg a tünet a nagy „útkereszteződésekben”, a többi csigolyapár HELYETT túlmozgó, úgynevezett hipermobil csigolyapárok közti ízületekben fog kialakulni.  (C4-5, L5-S1)

Ilyenkor már fáj is…
De ez még mindig csak a lefelé vezető út eleje…

KÓROS MOZGÁSMINTÁK:

• Ha bizonyos ízületeket túlterhelés ér, akkor öntudatlan feltétlen reflexek meg akarják védeni őket a túlterheléstől, és az izmok folyamatos megfeszítésével elmozdítják őket a fájdalmas, túlterhelt pozícióból.  Mivel ezek az izmok állandóan feszülni kényszerülnek, egyrészt romlik a keringésük, másrészt már nem tudnak részt venni a helyes mozgás és tartásmintához szükséges munkában – hiszen el vannak foglalva a folyamatos védekezéssel –  így az idegrendszer kénytelen lesz feltanulni új mintákat: új izmokat használni ugyanahhoz a mozdulatokhoz.
• Ezek közös tulajdonsága, hogy minél távolabb állunk a rendes ( fiziológiás ) mintától, annál távolabb kerülünk a fent vázolt ideális (tensegrity) állapottól: amikor a terhelés megosztott, és a test mozgatása és tartása energiahatékony.
• Egyre jobban kénytelenek leszünk a nagy izmok erejét igénybe venni a járáshoz, helyváltoztatáshoz, és a felegyenesedett tartásunkat sem úgy fogjuk megőrizni, hogy lazán elegyedünk a gravitációval, hanem egy sor izommal küzdeni fogunk ellene, hiszen ahogy romlik a tartásunk, úgy távolodunk a súlyvonalunktól…

Hosszan lehetne sorolni, hogy milyen ördögi köröket indítanak el a fenti folyamatok, de talán felesleges. 

A végeredmény: 

– folyamatosan túlműködő izmok : fáradékonyság, tartáshibák, újabb adhéziók

– szűkülő mozgástartomány: ízületi degeneráció, újabb izomfeszültségek

– ízületi degeneráció :  szűkülő mozgástartomány, kóros reflexek, még jobban túlműködő izmok, még erősebb távolodás a helyes mozgás és tartásmintától. 

Ördögi kör: a kígyó a saját farkába harap, a tünetek újabb és újabb területeken jelennek meg, és egyre súlyosabbá válnak.

• Ha lokálisan meggyógyítjuk őket, kiújulnak máshol, másképp, hiszen ahhoz, hogy a rendszer újra harmonikusan működjön, nem elég az erőláncok egyik elemét befolyásolni. A test ilyenkor fogaskerékrendszerként működik: ha akár egyetlen fogaskerék nem működik jól, a többi sem fog úgy állni, ahogy kell.

Ezen összefüggések régóta ismert és tudott dolgok, viszont a tapasztalat az, hogy ahogy egyre jobban látjuk az MRI-n a konkrét tünetet adó KONKRÉT elváltozást, úgy terelődik el a figyelem arról, hogy annak a konkrét elváltozásnak vajon mi volt az eredendő oka.

És ez az ok lehet, hogy pont a test egy másik végében található.  🙂

A megoldásra – mint mindig – gombamódra szaporodó, gyors megoldást kínáló, kevés időt igénylő, de a dolog okába nem belemenő, kezelési forma terjedt el. Véleményem szerint ezek a prevenciónak hasznosak lehetnek, de ha valaki tartós és hatékony megoldást keres, akkor nehezen kerülheti el a rendszer teljes újrahangolását.
( Dr. Baraki cikke egy üdítő olvasmány a bullshit kiszűréséről/

Oktatói hibák – ahol a tanár jószándéka rosszat okoz: 

Ha az egyenetlen talajon járásra optimalizált mozgásszervrendszer tartósan  egy kóros funkciót kényszerül ellátni – ülő munka, iskola, egyoldalú sport- akkor nem tud úgy működni, mint a sztyeppén. Bizonyos izmok folyamatosan feszülni kényszerülnek, és hiányozni fog az ellazulás keringést biztosító hatása. Ez kimozdítja az ízületet a tengelyéből, ami túlterheléshez vezet. Ez újabb izmok feszültségét, és újabb fasciális adhéziók kialakulását eredményezi.

Amíg a test tele van ilyenekkel, képtelenség a jó tartást felvenni, sem a jógaórán, sem a hétköznapokban.

Sok esetben ha az oktató ilyenkor belekényszeríti a „jó tartásba” a tanítványát, akkor újabb kóros mintákat épít ki, hiszen a tanítvány nem azokkal az izmokkal fogja felvenni azt, amivel kellene, hanem „amivel sikerül”, vagy ami még működik. Az is gyakori, hogy az egyik oldalon található adhéziót a másik oldali izmok feszítésével kompenzálja a tanívány. Ez nagyon nem a helyes mozgásminta kialakításának az útja.

Feltérképzeni –  kinyomozni – kijavítani – újramodellezni :

Remodellingnek nevezzük a folyamatot, amivel a sérült, természetellenes funkcióhoz/sérüléshez alkalmazkodott, azaz rosszul működő képletet helyreállítjuk. Persze a remodelling még nem a rendszer teljes helyreállítása, „csak” az alkatrészek visszakapcsolása a játékba.

A teljes helyreállítás lépései:

• a lokális alkatrész újbóli bekapcsolása a mozgásláncba
• a kóros mozgás és tartásminta felismertetése, leépítése
• a helyes mozgásminta újraprogramozása.

Majd természetesen az egész problémát okozó kóros funkció megszüntetése, helyettesítése, kompenzálása. 

Más szóval újra egészségessé kell tenni az összes résztvevő izmot, fasciát, szalagot, stb… majd ezeket újra összehangolni, hogy egészséges minta szerint, megfelelően, a tensegrity modell szerint együtt és egymásért, ne egymás ellen dolgozzanak.

IFT FASCIA TRÉNING: 

Ez egy olyan fascia képzés, ami elhatárolódva a témakör túlburjánzó marhaságaitól, egy mély háttértudást ad a fasciák témakörében.
Taglalja:

• a köszövet anatómiáját
• patológiáját ( a valódi problémákat, nem a frissen kitalált divatbetegségeket 🙂  )
• megtanít egy olyan mozgássorra, amivel a fascia ( is, mert önmagában fasciatréning véleményem szerint nem létezik 🙂 – úgy trénelhető, amivel az ember mozgásrendszre a hétköznapokban modellálódik egyre egészségesebbre.
• hipermobilitás, pandikuláció, lágyrészláncok, és a vendég mozgásrendszerének egy céltudatos javítása.

EZT  KÉPES LESZEL ÚGY TENNI, HOGY A TANíTVÁNYOD SZINTE SEMMIT NEM VESZ ÉSZRE A „TERÁPIÁBÓL”, CSAK AZT TAPASZTALJA, HOGY AZ ÓRÁID UTÁN VALAHOGY MÉG INKÁBB  EGYRE JOBBAN ÉS JOBBAN ÉRZI MAGÁT… 🙂

A tanfolyam részletei felől itt fent, az oktatói továbbképzések menüpontban találsz részletesebb tájékoztatást.