A hétvégén kiállítóként és előadóként vettünk részt a fitbalance-on. Magát a rendezvényt ismeritek, így most inkább arról az oldalról szeretném összefoglalni a tapasztalatokat, hogy mivel találkoztunk a gerincproblémás résztvevőkkel folytatott beszélgetéseinkben.

Egyrészt kíváncsi voltam, hogy milyen gerinces problémákkal találkoznak a sportolók, ahogy arra is, hogy hogyan kezelik ezeket.
Hogy ne riasszunk el senkit, direkt nem vittünk szóróanyagokat, hanem kíváncsian vártuk a kérdezőket…
A tapasztalatok nagyon építők lettek, és sok anyagunk irányát segít meghatározni…

Az élmények megerősítették az eddigi tapasztalatainkat:

• A rendszeresen sportoló embereknek jellemzően pont ugyanolyan bajaik vannak,
  mint a nem sportolóknak, viszont ezért a legritkább esetben maga a sport a hibás.

• A fitnessben még mindig borzalmasan sok elavult vagy épp divatos, de áltudományos információt kapnak a gerincproblémás emberek, ami határozottan rontja a gyors és célzott megoldás esélyét.

pl. Amikor egy kis mértékben szegmentálisan instabil ember azt a tanácsot kapja a „csodagyógyítótól”, hogy soha többet ne fusson az életben(!)  – pedig nagy szerelem, hatalmas stresszoldás az életében, ráadásul sem az orvosa tanácsa, sem egyéb érv nem indokolja ezt.

…vagy egy rövid beszélgetésből is kiszűrhetően NEM porckorongsérves embertől a „porckorongsérves vagyok, ezért nem terhelhetek komolyabban soha többet” instrukcióval köszönnek el, az nagyon szomorú jelenség…

Az ilyesmi ellen úgy látom keményebben kell küzdeni.

• A másik kellemetlen tapasztalat az volt, hogy még mindig – sőt, talán egyre több – olyan információval traktálnak minket a fitness iparban, aminek sem tudományosan, sem logikusan nincs semmi értelme.

Több, a standunknál hosszal elidőző edző kolléga panaszkodott mindenféle „kötöszöveti diszfunkciókkal” magyarázott derékfájdalmakról, amire hosszú ideje kezeléseket kapnak. Azt gondolom, hogy nem a mi hibánk, ha egy hibás mátrixra építve nem tudunk kijönni a gerincfájdalmunkból, így pár téveszmét szeretnék ezúton is eloszlatni:

Ha a testünk és a kötőszöveti rendszerünk úgy működne, ahogy ma sok helyen – bármilyen tudományos alap nélkül – tanítják, azt gondolom, nem lennénk hosszú életűek.

Megvilágítom miért:

Ha láttad Samuel L. Jackson Unbreakable c. filmjét, akkor talán elmékszel az osteogenesis imperfecta nevű betegségre. Itt a kollagénszintézis zavara miatt a beteg csontjai törékennyé válnak, és a legkisebb behatásra eltörnek, ami komolyan veszélyezteti az ember életét.
( Bruce Willis volt a filmben az ellenpélda. )

Szerencsére ez a betegség nagyon ritka, és a többségünk szilárt csontváza – a csontok a „kötöszövet kemény formája” –  zseniálisan és nagyon robosztusan áll ellen a testet érő kompressziós erőknek.

A fasciáinkat felfoghatjuk a lágy „csontvázunknak”, ami a tenziós erőknek áll ellen, és a csontokhoz hasonlóan az feladata, hogy nagyon erős és ellenálló legyen – csak épp a húzással, húzóerőkkel szemben.

Ha pár manuális kezeléssel érdemben meg lehetne változtatni a felépítését, akkor hamar „szét tudnánk esni”, ami nem lenne előnyös a túlélés szempontjából, így bármit is állítanak pszeudotudományos hype-ok szószólói, nem fogunk strukturálisan megváltozni némi „kézi beavatkozástól”… 🙂

Szerencsére jóval ügyesebben vagyunk felépítve ennél, viszont pont ezért nem is várható, hogy a hosszú évek rossz tartásából, a kiegyenesedett lordózisaiból, vagy pár év krónikus stressz mozgásrendszerre gyakorolt hatásából kialakuló fájdalom önmagában pár „simogatásra” el fog múlni. Ehhez aktív, a saját idegrendszert „újrabootoló”, saját izomzatot „felprogramozó” AKTÍV mozgás, és pár tartós „mozgásszervi szokás” kialakítása / újraalakítása szükséges – ami már a fascirendszer remodellálásban is hatékony tud lenni. ( itt nincs illúzió: olyan fél és két év közti idő alatt, ha a szokás tényleg rendszeres tartást / mozgást jelent. )

Ezt az tanulmányaink legelső óráin leszögezett alapot ma valamiért szeretjük elfelejteni – pedig nem kéne…

Sokkal pontosabban érdemes célozni, és sokkal komplexebben érdemes kezelni az ilyen problémákat, mint egy egyszerű modellre építve kezelni valamit, ami TALÁN nincs is.

Fontos:
(Nem azt mondom, hogy egy ilyen jellegű manuális kezelés hatástalan, hanem azt, hogy teljesen másképp hat, mint sokan máig tartják:
a hormonháztartást, a fájdalomküszöböt, az izomtónust és egy sor neurológiai paramétert nagy mértékben befolyásol, így erősen tudja támogatni egy beteg javulását – főleg akkor, ha aktív megoldásokat vezet be. )

„MEDDIG TART” A FASCIA SÉRÜLÉSÉNEK HATÁSA?
AZAZ TÉNYLEG FÁJHAT-E A BOKÁD A KÖNYÖKÖDTŐL?

Nagyon sok gerincfájós embernek mondják ma azt, hogy ha hegeik, rövidüléseik és sérüléseik vannak, az automatikusan problémát fog okozni a test többi/egyéb részén. Elsőre nagyon logikusnak tűnő gondolatok ezek, de attól, hogy valami logikusnak tűnik, még nem biztos, hogy igaz is.

Andry Vleeming professzor kutatásaiból pontosan tudjuk, hogy ha a széles hátizmból ( latissimus dorsi ) a nagy alsóháti aponeurosisból
( fascia thoracolumbalis ) és a nagy farizomból álló igen masszív posterior oblique sling systemet „megrántgatjuk”, akkor – pedig ez egy igen masszív fasciarendszer – akkor is maximum kb. 10 centi távolságra fog kihatni a távoli szövetekre a húzás ereje.

Sorry:
a „pókhálónk” ügyesebben épül fel, mint ahogy ma szeretik tanítani:
ha összekuszálod valahol, akkor igyekszik a lehető legkevesebb gondot okozni a test többi részén.

Nagyon ügyetlen húzás lenne az evolúciótól, hogy az egymással folyamatosan agresszív dominanciaharcban álló emlősállatok – akik meg-meg harapják egymást és szereznek ezzel rendszeresen hegeket és lágyszöveti sérüléseket – menetrendszerűen tennék tönkre az egész mozgásrendszerük ergonómiáját.

A fascia „pókhálója” ezért  sérülés és a heg környékén nyilván intenzíven reagálni fog, de ez a sérüléstől távolabb – a jól hangzó elmélet ellenére –  legritkább esetben okoz problémát, hiszen a pókháló a heg közelében lereagálja és  „kirugózza” a hibát, így bármilyen népszerű a gondolat, de a vállad fasciájának a húzása nem fog gondot okozni a lábad ujjánál.

Hogy azt mondom-e, hogy a sérüléseknek nem lehet „távoli” következménye?

Dehogynem!

Csak ezért érdemes nem automatikusan a fasciát hibáztatni – ha szerencsétlen kötőszövet beszélni tudna, vlsz. sírna az utóbbi időben köré épült rengeteg ilyen marhaság miatt –  hanem jóval inkább kalkulálni kellene:

– a sérülés után kialakuló fájdalomkerülő mozgásminta fennmaradó neurológiai mintáival,
– ill. a lokális sérülés okaként – ha az degeneratív jellegű – szolgáló korábban is jelen lévő kóros minták tovább és romló jelenlétével.

Egyszerűbben fogalmazva:

Ha a fejedet bármilyen okból elöl hordod, akkor a súlypontod, a súlyvonalad – ezáltal az „egész biomechanikád” változik meg, amitől már simán fájhat a bokád ,és még a „fasicáid” is másképp fognak terheli a tested többi részén.

De ilyenkor ezt rendszerszinten érdemes rendezni – amire legtöbbször az izomműködés regulációja a megoldás, hiszen a fasciák húzásirányát ők, és a csontok helyzete határozzák meg.

Összefoglalva:

Bár idén jóval kevesebb résztvevő volt a rendezvényen, azt gondolom, hogy sok kérdezőnek és derékfájós embernek sikerült egy lökést adnunk. A saját tapasztalat, hogy még komolyabban kell venni az oktatást és a kollégák továbbképzését, mert nagyon sok igen jól és logikusan hangzó, de teljesen téves információ terjed gőzerővel a fitness iparban, ami véleményem szerint borzalmasan nehézzé teszi a lényeglátó, és tényleg hatékony prevenciós és terápiás munkát.