Képzeld el a szitut: egy friss anyuka elviszi a pár hónapos kisfiát mozgásfejlesztő babás foglalkozásra. Szereti a gyerekét, és ez az első kimozdulása a szülés óta. A baba az órán szoftosan repülőzni kezd…

A szakember kedvesen odalép, és csupa jó szándékkal megjegyzi:

„Ez nem jó jel. A repülőzés és ez az ülésforma
tanulási zavarhoz is vezethet – figyelj oda rá!”

Az anyuka szíve rögtön összeszorul.

Az óra végén tovább kérdezgeti az oktatót a „problémáról”. Kezdő szülőként még a baba minden rezdülését aggódva figyeli, így az oktató – mint rengeteg babával érintkező tekintélyszemély – mondatai villámcsapásként érik.

De vajon tényleg baj van a kisfiával?

Nem valószínű…

A szakember nyilván 110%-ig jót akar!

Azt mondja, amit a képzéseken tanítottak neki, és amit a legtisztább, segítő szándékkal tanult meg.

Csakhogy a kapott tudás – bár a nagyobb része teljesen helytálló – tele van tűzdelve több, mint fél évszázados (!) anekdotákkal és régi szakemberek szubjektív elképzeléseivel is.Ezek a sosem validált dogmák annyira beépültek a köztudatba, hogy máig alig kérdőjelezi meg valaki a mozgásfejlesztés világában…

Pedig nagyon itt lenne az ideje, mert rengeteg felesleges aggodalmat okoznak…

…úgyhogy üdv. az eheti Pénteki Gerinc Perceken – essünk is neki a munkának!

Nyilván kitaláltad, hogy a most „pénteki” nema felnőttek gerincével, hanem mozgásfejlődéssel foglalkozik – de szoros a kapocs köztük, úgyhogy olvasd el – jó hosszú, de nagyon hasznos lesz!

1.
Kezdjük a kedvenc mumusommal,
a W-üléssel – és annak „történelmével”.

W ülés az, amikor a baba a lábait maga mögé kanyarítva, „W” alakban ül – kb. beül két sarka közé, és úgy játszik.

Azt mondják róla, hogy:

„Tönkreteszi a csípőt”,
„Gerincferdülést okoz”,
„Tanulási zavarokat vált ki”.

…és, hogy mindez fennmaradt gyerekkori reflex következménye.

Csupa szörnyűség – nem igaz?

👉 Nem hát!

Röviden vegyük át, hogyan született ez a szülőket paráztató, végtelenül elterjedt tévhit.

1.
Induljunk a primitív reflexektől:

A babák egy sor összetett reflexszel születnek, melyek segítik a korai hónapokban a túlélést. Ezekkel az automatikus reflexekkel szopiznak, fognak, és készítik elő a későbbi önálló mozgásaikat.

Eleinte…

Aztán ahogy a baba fejlődik, és egyre jobban ismerkedik a kinti világgal, a primitív reflexeit sorra kitakarja a fejlődő idegrendszer magasabb szintű működése. Ez az oka annak, hogy az érés egyik jelzője, hogy melyik primitív reflex áll még fenn, és melyik „tűnt el” ( integrálódott). Az ilyesmi tényleg sokat elárul a baba egészséges fejlődéséről és az idegrendszer érettségi szintjéről.

Gyors tempóban haladva a W ülés mumussá válásához ismerjünk meg most két ilyen primitív reflexet:

TLR:
/ tonikus labirintus reflex /

Ha a baba feje előre bukik, akkor az egész teste reflexesen összegömbölyödik, ha pedig hátra hajtja a fejét, akkor hátrafeszül, mintha egy kis „homorú baba-banánná” feszítené vissza magát.

Valószínűleg arra jó, hogy kicsit előkészítse a babát a gravitációval való elegyedésre, és erősítse az izmait akésőbbi kúszáshoz, mászáshoz. Egészséges esetben olyan 3-4 hónapos kor körül illik eltűnnie.

STNR:
/ szimmetrikus tonikus nyaki reflex /

Ha a baba négykézláb lehajtja a fejét, akkor behajlanak a karjai és kinyúlnak a lábai, ha pedig hátrahajtja a fejét, akkor fordítva. Olyan ez, mintha a fej mozgása „kapcsolgatná” a felső és alsó testet – ami kb. egy „előkészítő tréning” a mászáshoz.

A W-ülés mítosza – hogyan lett egy természetes
ülésformából patológiás főmumus?

Most, hogy megismertünk két kulcsfontosságú primitív reflexet (TLR és STNR), ideje találkozni a neurorehabilitáció két ikonikus alakjával: a Bobath házaspárral.

Ők:

Berta Bobath (1907–1991) – gyógytornász, eredetileg táncosnak készült.
Karel Bobath (1906–1991) – orvos és neuropszichiáter…

…akik korszakalkotó zsenik és forradalmárok voltak a neurorehabilitáció területén.

A 40-es években központi idegrendszeri sérültekkel foglalkoztak (pl. stroke, súlyos agysérülés) – egy olyan korban, amikor szinte semmi biztosat nem tudtunk az agy fejlődéséről és működéséről, ill. terapeutaként sem volt pontos fogódzó, hogy mit is kezdjünk egy idegrendszeri sérülttel.

A Bobath házaspár a tapasztalataikra építve dolgozták ki a Bobath-módszert, ami az 50-es évektől világszerte elterjedt, és máig az egyik alapköve a gyermek- és felnőtt neurorehabilitációnak. ( Én is ezt tanultam a felnőtt neurorehab gyakorlaton 25 éve.)

A módszer lényege:

Biztos láttad már agyvérzésen átesett emberek spasztikus kéztartását.

A központi idegrendszer sérüléseinek esetén  a normál mozgást és tartást a gerincvelőben cikázó kóros reflexek törik meg, mert nem gátolja le vagy szabályozza őket „fentről” egy magasabb szintű kontroll, ezért látható pl. a spasztikus izomfeszülés.

Bobath speciális testhelyzetek és fogások alkalmazásával gátolja a kóros reflexeket, hogy normális mozgásmintákat gyakoroljon helyettük.

Figyelj, már nagyon közeledünk a célhoz: fókuszban a reflexek!

A Bobath-módszer történeti jelentősége óriási!

• Ők mondták ki először, hogy a mozgásproblémák nem „izomeredetűek”, hanem neurológiai kontrollzavarokból fakadnak. ( ez sajnos néha még ma is újdonság számba megy – de akkor különösen úttörő megközelítés volt. )
• Ők tették világossá, hogy a primitív reflexek gátlása és az új, érettebb mozgásminták kialakítása kulcsfontosságú a fejlődésben.
• És ők vezették be a fejlődésneurológiai szemléletet, ami szintén kb. térugrás volt a területen.

A Bobath módszer gyors tempóban világszerte elterjedt, és több évtizeden át a CP és más neurológiai kórképek mozgásterápiájának arany standardja volt. Sok későbbi módszer (például Vojta, Ayres, modern NDT) is épít az alapelveire.

Viszont – mint minden úttörő munkának – pár alapfeltevése tévedésnek bizonyult.

Nem minden állítása állta ki a modern evidence-based megközelítés próbáját, a reflexelméletek gyakran túlzottan leegyszerűsítők lehetnek, és ma már az aktív mozgásminták gyakorlása nagyobb fókuszt kap a neurorahab’-ban, de a történeti és gyakorlati jelentősége óriási: nélküle ma nem tartana itt a neurorehabilitáció.

Fontos:  a pár tévedés mit sem von le az alpaítók zsenialitásából : ahogy Einstein érdemeit sem csökkenti, hogy nem fogadta el a kvantummechanika véletlenszerűségét ” Isten nem kockajátékos”, Newton géniuszát sem csorbítja, hogy a korszakalkotó fizikai felfedezései mellett alkimista arancsináláson dolgozott, és Jandáéból sem von le semmit, hogy leírt két nem létező kereszt szindrómát, mert mindez az úttörö fejlődés melléktermékei, aminek rengeteget köszönhetünk.

Viszont egy ilyen forradalmi gondolat és gyakorlatrendszer esetén könnyen adódik egy probléma: aki nem figyel eléggé, az az úttörő gondolatokat sokkal könnyebben érti félre – vagy vetíti ra arra is, amire nem kéne!

Hogyan lett a W-ülés „rossz”?

Bobathék súlyosan sérült gyermekekkel is dolgoztak, akiknél a magasabb szintű idegrendszeri kontroll a reflexek felett nyilván nem olyan magától értetődő, mint egy egészséges gyereknél – így a fennmaradt reflexeket komoly akadálynak látták.

Logikus, hogy egy agysérült gyereknél ez tényleg gond lehet!
Nem pici – hanem nagy!

De!!!

És itt történt egy félreértés / kommunikációs malőr:

Bár Bobath sosem modott ilyet, a követőik körében ez a gondolat a W ülés kapcsán valahogy „kiterjesztődött” az egészséges gyerekekre is.

A kicsit figyelmetlenebb padavanok azt gondolták, hogy egy gyerek KIZÁRÓLAG azért ülhet W-ülésben, mert nem képes stabilan, normál ülésben tartani magát – aminek az az oka, hogy fennmaradt reflexek „rántgatják” a testet ilyen-olyan irányokba –  ezért a gyerek ezt kompenzálva egy széles alapú, rögzített ülésbe kényszerül, hogy stabil legyen a törzs.

Ez egy agysérült gyereknél, vagy annál aki bármilyen okból elmaradt a fejlődésben igaz lehet, viszont egy egészséges gyerkőcnél – aki amúgy szépen kúszik, mászik, nem súlyosn hipotón –  abszolút nem az.

Összefoglalva: 

Bár Bobath sosem állította ezt egészséges gyerekekről, mégis a fizioterápiás és fejlesztő szakirodalom hamarosan összekapcsolta a W-ülést a ‘reflexek fennmaradása = atípusos mozgásminták’ gondolattal – így ráragadt ez a téves narratíva.

Igy lett a W-ülés „patológiás”…

Fontos:  Természetesen a mai modern Bobath koncepció abszolút nem tanítja a W-ülés démonizálását – ez szimplán egy régi és téves interpretáció, ami – mivel rengetegen oktatták a mai tanárainknak – simán velünk maradt!

Amit a W ülésről tudni kell:

Egy egészséges, fejlődő idegrendszerű gyermeknél a TLR és STNR reflexek 3–9 hónapos kor magasságában fokozatosan gátlás alá kerülnek, és ha fenn is maradnak, már nem befolyásolják
a mindennapi mozgást, mert a idegrendszer magasabb szintű működése még a fennmaradásuk esetén is gátolni tudja őket.

/ Ez újabb felfedezés – már úgy értem a 80-as, 90-es évek magassága. Nagyon szakik ezt úgy mondanák, hogy a cortex és a szenzomotoros integráció felülírja a reflexes mozgásmintázatokat, de ez a BGA – úgyhogy zéró felesleges okoskodás… /

Gondolj bele:

Ha a primitív reflexek irányítanák a W-ülést, akkor a gyerek nem tudna finommotorikus feladatokat végezni, nem tudna a játékokra fókuszálni, mert állandóan a reflexszerű, automatikus mozgásait kellene korrigálnia – ez azonban egészséges felődés esetén látványosan nem így van!

Azt látjuk, hogy a W-ben ülő gyerek tökéletesen koordinált, maximálisan képes kezét és lábát kontrollálni, és elmélyülten játszik.

Viszont ahogy a Bobath által képzett vonal egyre dominánsabban uralta a neurós gyógytornász és pedagógusképzéseket, úgy a W-mítosz már megállíthatlanul csorgott tovább a szülőkhöz is.

De akkor miért is ül W ülésben a gyerek?

Visszakérdezek:

Te miért ülsz kényelmesen egy székben?

Ha egy egészséges, neurológiailag és mozgásfejlődés szempontjából is rendben lévő gyerek W-ülésben ül, akkor a választása háttérben általában annyi áll, hogy anteverziója van.

Anteverzió:

Szerintem ne ezzel a szóval nyiss egy aggódó szülőnél, mert ha meghallja, biztosan végigfut benne ez a monológ:

Jajjjj…
Egy ijesztő latin szó..
Akkor ez biztos baj, ugye?

És egy kialvatlan szülőnek nem hiányoznak a „mini infarktusok”!

Dehogy baj!
Teljesen természetes!

Az anteversió annyit jelent, hogy az ember combcsontjának a tetején az ízület fej ( a vápápa passzoló golyó ) nem a combcsont tengelye felett van, hanem a combnyak kicsit előre van tekerve.

Ez az előre tekeredés babáknál még 30-40 fok, míg egy felnőttben már csak 8-15.

Anatómiailag ez annyit hoz magával, hogy a babák csípője sokkal jobban befelé tud fordulni – ezért nagyon kényelmes nekik ez a pozíció – ezért ezt fogják kényelmesnek érezni akkor is, ha mi „a felnőtt profik” a fejünk tetejére állunk.

👉 Teendő?

Semmi – zéró!

( Meg amúgy is hülyén néznénk ki a fejünk tetején! 🙂 )

A gyerek azért ül így, mert a gyermeki csípőízületi anatómia esetén ez az egyik legkényelmesebb ülőhelyzet, ami lehetővé teszi, hogy a baba azzal foglalkozzon, amivel akar:

• a távirányító szétszerelésével,
• a nyunyókája bizergálásával,
• vagy bármivel – és ne az üléssel kelljen „izmoznia”.

Nem azért, mert ne lenne képes máshogy ülni, hanem azért, mert hülye lenne sz#vatni magát egy kényelmetlen, nagyobb izommunkával felvehető ülőhelyzettel, ha van egy kényelmesebb is. Te is pont ezt csinálod, amikor komoly szellemi munkát végzel: nem az üléseddel akarsz vacakolni – hanem koncentrálni akarsz arra, ami fontos. ( Ezt nevezzük a mozgásrendszer energiahatékony működtetésére való törekvésének.)

De nem is ez a logikai megközelítés a lényeg – az ilyesmi mindig csak kedves játék az objektív tudományos vizsgálatok eredményei mellett. Ez pedig ma már egy irányba néz a józan ésszel:

A modern evidence-based álláspont:

 

• A W-ülés önmagában abszolút nem patológiás: teljesen egészséges, normál fejlődésű gyerekek is használják, mert stabil, nagy bázist ad.

• Nincs érdemi tudományos bizonyíték arra, hogy közvetlen összefüggés lenne a W-ülés és a primitív reflexek fennmaradása között.

• A fennmaradt reflexek valóban okozhatnak atípusos testtartásokat és mozgásmintákat, de a W-ülés nem tekinthető diagnosztikus jelnek.

  Magyarul: ne parázz rá – ha a gyerek egészséges, kúszik, mászik, szépen fejődik, akkor nem érdemes foglalkozni vele.

 

Mikor érdemes foglalkozni a W-üléssel?

Akkor, ha valamilyen egyéb probléma gyanúja merül fel. ( bár ilyenkos sem a W ülés a kérdés )

• Ha pl. a finommotorikus koordinációban elmaradás látható: pl. ceruzafogás, kézügyesség, labdázás, vagy mozgáskoordináció nehézkes.
• Ha gyanús ortopédiai jelek látszanak: csípő fejlődési zavarok vagy a láb esetleges deformitásai.
• Ha valamilyen neurológia eltérés gyanúja merül fel, ill. ha bármilyen globális mozgásfejlődési eltérés esélye merül fel.
• Vagy ha a baba nagyon hipitón, és szinte belezuhan a W-ülésbe.

  Látni kell: ilyenkor sem a W-ülés a baj – hanem ilyenkor egyetlen jel ( nem is tünet) a rengeteg közül. Ha a „rengeteg” hiányzik – azaz a baba szépen fejlődik, kúszik, mászik, egyre ügyesebb, felfedez és nyílik a világra, akkor öngól mumusnak tekinteni. Megnézzük mindjárt, miért lehet konkrétan káros piszkálni miatt a gyereket, de előtte.

 

👉 …még oszlassuk el gyorsan a „többit” is, ami még a W-ülésre ragadt:

Tökreteszi a csípőt:

 

Tönkreteszi a gyerek csípőjét, mert úgy használja, ahogy az anatómiája természetesen kiadja?

Miért is???

Mondanom sem kell, ZÉRÓ kutatási eredmény mutatott bármilyen összefüggést a csípő problémái és a W-ülés között.
A térd szalagjait sem bántja, mert addíg, amíg a csípő berotál, addig a térd a hajlítás – feszítés tengelyén mozog, és nem csavarodik.
( egy felnőtt térdének keresztszalagjait és meniszkuszait a W-ülés könnyen feszítené, ennek az azoka, hogy nálunk már más az anteverzió szöge.)

Törzskontroll:

Gyakran hallani, hogy ha így ül a gyerek, nem lesz „törzskontrollja”.

A helyzet az, hogy ha kialakul egy BIAS, akkor az ember minden elkövet, hogy megtarthassa a hitét.

„Ha nem fennmaradt reflexek okozzák a W ülést, akkor majd ráhúzunk valami más drámát – és akkor a hitemben semmi nem kell, hogy változzon…”

Mi ne csináljuk ezt!

Gondolj bele:

Te tudsz háttámla nélkül úgy ülni BÁRMILYEN MÓDON, hogy ne feszítenéd a törzsizmaidat?

Ugyan már!!!

A gyerek sem tud – ha nem dolgoznának a törzsizmai, simán elesik.

Bizonyos esetekben a W-ülésnek akár még előnye is lehet: 

W ülésben a gyerek medencéjének a teteje előre billen – így neutrális gerinccel ül, magyarul kevésé tekeri maga alá a keresztcsontját – kivétve ezzel az pl. az L5-S1-es porckorongot egy nagyobb külpontos nyomásból származó kompressziós terhelésnek.

Szóval no worries: az esetek döntő többségében a W ülést, mint kedvenc ülésmódot a gyerekek a csípő anatómiájuk folyamatos változásával majd szépen elengedik – mert a vápa mélyülésével és az antervezió csökkenésével már más lesz a kényelmes.

Off: hogy ne kommentelj olyan miatt, amit szintén nem mondtam:

Arra viszont tényleg figyelni kell, hogy a baba jól fejlődik-e! Ezért fontos a rendszeres gyermekorvosi kontroll, ill. ha választani kell, nyilván inkább túlaggódjunk valamit, mint alul.  Ha a baba hipotón, könnyen elfárad, más helyzetekben sem tudja tartani magát, akkor nyilván irány az orvos! Viszont a W-ülés ilyen esetekben sem elégséges indikátor önmagában!

Akkor nem tényleg nem káros a W-ülés?

Egy amúgy egészséges és egészségen fejlődő gyereknél nem hát!

/  idegrendszeri sérülés esetén vagy fejlődési zavaroknál tény, hogy gyakrabban látni, de ott sajnos látni mellette sok mást is – lsd. fenti lista – és egy szakorvos vagy mozgásfejelsztő szakember számára nem lesz kérdés, hogy baj van.  Ott összefügg tanulási zavarokkal, de nem oki kapcsolatként és főleg nem azért, mert így ült a gyerek – hanem a közös idegrendszeri oki faktor miatt. /

Viszont a Te viselkedésed / kommunikációd szakemberként vagy szülőként lehet (kicsit) káros – már ha nem gondolkodsz elég kritikusan!

Figyelj! 

Egészségesen fejlődő gyerek esetén a ( minimális ) hátrányt nem a W-ülés okozhatja, hanem – a teljesen jó szándékú tanács hatására teljesen jó szándékkal – beavatkozó szülő:

Csak képzeld bele magad a következő helyzetbe:

• 9 hónapos, mindenre kíváncsi a világra rácsodálkozó, egészséges gyermek vagy, és épp a kezedbe veszel valami izgalmas cuccot.
• Úgyhogy gyorsan keresel egy könnyed, kényelmes pozíciót a talajon, hogy elkezdhess „finommotorikát gyakorolni” pl. a távirányító
  elmélyült szétszerelésével – ami egyébként igen tisztességesen támogatja az idegrendszeri érést…

...erre jön apa, és újra is újra elkezd b@szogatni, hogy azonnal hagyd abba, és ülj másképp…

…úgy, ahogy neked se nem igazán stabil – se nem igazán kényelmes…

És ez megy újra és újra –  csak mert szülő bízik a szakemberben – aki meg bízik abban, hogy a tanára up to date…

De maradjunk még egy kicsit a baba sapkájában!

Mi történik ilyenkor?

• Nem tudsz nyugodtan belemerülni egy játékba, egy rajzba vagy bármilyen finommotorikus tevékenységbe, mert folyton kizökkentenek

– teljesen feleslegesen.

Nem csodálkoznék, ha cuki baba fejedben átfutna a gondolat:

Ezek a felnőttek vajon teljesen normálisak???

 

De visszatérve hozzánk:

Rengeteg hasonló, bevésődött baba témájú tévhitet nagyon nehéz kigyomlálni a fejekből, pedig kellene…

Mondok csak még egyet a rengeteg közül:

1. Repülőzés tummy-time alatt:

„Ha a baba hason fekve hátra viszi a kezét
és repülőt játszik, az idegrendszeri bajt jelez.”

Valójában a hasalás korszakában ez teljesen természetes dolog.

A repülőzés egy kísérlet a gravitációval: a baba próbálja megtapasztalni, milyen érzés egyszerre megfeszíteni törzset és végtagokat.

A tummy time bizonyítottan fejleszti a motoros kontrollt, és a repülőzés ennek egy variációja – és nem akadálya.

Viszont érzem, hogy kezdünk hosszúra nyúlni, így ennek a történetét most nem elemzem végig úgy, mint a W ülését, de konkrétan egyetlen komolyabb kutatás sem mutatott ki vele kapcsolatban káros hatást.

Miért is mutatott volna egy aktivitás, ami pont azokat a törzsizmokat erősíti, melyekre a gyereknek hamarosan nagy szüksége lesz a kúszáshoz, mászáshoz,  üléshez majd a járáshoz.

off:
Hogy ne vitatkozzunk a komment szekcióban olyasmin, amit nem mondtam: ha a gyerek mondjuk 8 hónapos és még mindig csak repülőzik, vagy állandóan csak ezt csinálja, az ténylek komoly baj, de itt nem erről beszéltem, hanem arról, hogy ha a hason fekvés tanulásának a fázisában egy egészséges gyerek repülőzik is – ami teljesen és totálisan rendben van.

Van még rengeteg egyéb tévhit,  de ezen a ponton most leállítom magam…

Ha kíváncsiak vagytok az ilyesmire, egy másik péntekiben majd elővehetjük az aszimmetrikus kúszást, a „kimaradt mozgásfejlődési lépcsőket” vagy „túl korai” felállás kérdéskörét, de ma itt tegyünk pontot.

Egyetlen kérésem lenne feléd itt a W-ülés és mozgásfejlődés tévhitek topic végén:

A gyerekek túl fontosak ahhoz, hogy csak úgy higgy nekem ( vagy bárkinek )  – úgyhogy kérlek most kivételesen még azt se hidd el, ami kérdeztem ebben a bejegyzésben!

/ Simán lehet, hogy hasból írtam hülyeségeket, tele vagyok BIAS-szal, vagy csak túl lazán állok az egészhez. Lehetek szimplán buta, vagy akár egy kedvesnek tűnő pszichopata, aki így akarja tönkretenni a babák fejlődését. 😈👶 /

Ezért kérlek: nézz utána, hogy van-e bármi igazság abban, amit itt olvastál!

De!!!

Ne hagyd magad megtéveszteni, mert sajnos ez ma ezen a területen túl könnyű:

❌ Ne Gizi nénik meggyőző Facebook-posztjai legyenek a forrásaid!
❌ Ne egyes módszerek elképzelései, és véletetlenül se profitorientált továbbképző iskolák okítóanyagai vagy weboldalai!
❌ És főleg ne egyetlen ember által kitalált ( ez óriási red flag ) csodaterápiák guruinak cikkei vagy könyvei.

Mert ezek tényleg jó eséllyel BIASED-ek lesznek…

👉 Hanem menj el egészen a forrásig:

Nézd meg, mit mondanak a randomizált kontrollált vizsgálatok és a Cochrane tanulmányok – ezek tudják azt a minőségű információt hozni, amire már érdemben is támaszkodni lehet!

Borítékolom: izgalmas lesz, amit találni fogsz! 😉

És, hogy véletlenül se befolyásolhassalak, itt most nem adok pontos linkeket  – tényleg olvass utána saját magad! Kizárólag egyetlen dologban segítenék Neked ezen az úton: azoknak a  papíroknak, amit a témában találni fogsz, az utolsó mondata meglepően hasonlítani fog egymásra – így ezt az egy mondaot hadd fordítsam le Neked előre:

Az, ami „kutató nyelven” egy publikáció végén a konklúzióban így hangzik:

„Nincs bizonyíték arra, hogy X.”

azt este a konferencia bárjában – amikor már ők is emberi nyelven beszélnek– így mondják egymás között:

„X egy orbitális mahaság.”

Off: légyszi ne hívj meg hálából annyi bocicsokira, ahányszor belefutsz ebbe a mondatba a W-ülés kapcsán –  mert akkor gyors tempóban leszek cukorbeteg! 🙂

Szép hétvégét
– kevesebb paraterjesztő gondolatot!

Máté

ui:

Összefoglalva: Egy idő után a baba mozgásfejlődése nem steril és szimmetrikus tankönyvi ábra, hanem kreatív, kísérletező folyamat, ahol minden mozdulat egy új felfedezés, és – mint a gerinc struktúrájában – itt is nagyon sok teljesen jó VARIÁCIÓ létezik.

Sose hagyd, hogy elavult, félig emésztett tananyagból és régi anekdotákból született féligazságok elvegyék a magabiztosságodat – és a legfontosabb: sose vedd el ilyesmire építkezve a szülőkét.

Van elég nehézségük és aggódni valójuk enélül is. A tudomány ma már szerencsére sokkal pontosabb – csak követni kell, és akkor határozottana ti oldalatokon áll.

Ha pedig szeretnél mélyebbre menni…

Bár nem mozgásfejlődés, hanem anatómia és biomechanika témában, de erről szól a Humánkinez’ képzés is. Itt nem féligazságokat, nem régi dogmákat kapsz, hanem friss, bizonyíték-alapú tudást az emberi anatómia működéséről.

És bár nem babákkal foglalkozunk, de a Humánkinez’ben megtanulod:

• hogy működik a mozgásszervi anatómia –  ahogy nekünk kell: mozgás és terheés közben.
• mi számít normálisnak, és mi az, ami tényleg figyelmet igényel,
• és hogyan támogathatod úgy a vendégeid fejlődését, hogy közben magabiztos maradsz – mert pontosan érted, mi történik.

👉 Ha modern tudásra vágysz, itt a helyed.