Spinal engine koncepció

Szerző: Bene Máté

Gondolkodtál már azon, hogy egy sprinter miért nem így néz ki?

Spinal engine koncepció 3

Ha a lokomóció fő szervének az alsó végtagokat tekintjük, akkor elvileg egy futó a lábával fut, a felsőteste pedig leginkább egy cipelendő teher számára. Ha elfogadjuk a fenti modellt, akkor egy sprinternek a fenti képne látható középső hölgy alkata lenne a legideálisabb.

A száz méteres síkfutások nyertesei valahogy mégsem ilyenek. Vajon miért?

Érdekes kérdés, ugye? 🙂

Talán visszaemlékszel arra az időszakra, amikor a gerinc anatómiájáról, a csigolya közti ízületek kineziológiájáról tanultunk. Erősen oda kellett figyeli, mert nem volt egyszerű terület. Aztán pár hónappal később tovább lapoztunk a Mozgás ABC-ben, és elkezdtünk megküzdeni a járás pontos mintájával, ami szintén borzalmasan volt bonyolult. Négy-öt-pár évvel később elkezdtünk gyakorlatban is megtanulni valamelyik gerincterápiás rendszer használatát – teljesen mindegy, hogy manuális vagy mozgásos megoldásról van szó – ahol szintén nagyon sok ismeretet kellett elsajátítanunk.

Viszont még mindezek előtt, amikor az első anatómia óráink egyikén a gerinc funkcióival kezdtünk el ismerkedni, jóval könnyebb dolgunk volt: nagyjából minden, amit tudnunk kellett, kimerült abban a három mondatban, amit azóta sem kellett sokszor elővennünk:

A gerinc támasztóoszlopként funkcionál,
Összeköti a medencét a vállövvel.
Védő szerepe van

Még volt némi szó arról, hogy segít a végtagok használatában, de ezzel már nem sokat foglalkoztunk, hanem ugrottunk is tovább, hogy megtanuljuk a struktúra alkatrészeinek pontos anatómiai felépítését.

Azóta is úgy fogjuk fel, hogy ha járunk, azt a lábunkkal tesszük, és ha a gerinccel valami probléma adódik, akkor a fenti funkcióit célozzuk megjavítani. Stabilizálunk, centralizálunk, discus műtétek után rehabilitálunk, rosszabb esetben pedig az orvos csavaroz.

Valami viszont mégsem stimmel ebben a koncepcióban, hiszen a terápiák után rengeteg gerincbeteg ember problémája újuk ki, a stabilizációs műtétek után szinte menetrendszerűen jönnek a szomszédos szegmentek stabilitási problémái, ráadásul egy sprinter sem úgy néz ki, mint egy lábcentrikus birodalmi lépegető…

Spinal engine koncepció 4

Hol a hiba a képen?

A fenti modell – a lábunkkal járunk, a gerincünk „cipel” – számos ellentmondást hordoz magában:

1. Egyáltalán miért van szükség a gerinc kettős S alakú görbületére?

Nagyon sok ember lumbális gerince mutat különféle tüneteket és strukturális elváltozásokat. Emiatt rengeteg „old school” kutató még ma is erélyesen hangoztatja, hogy a két lábra állás evolúciós előnyeiért az ágyéki gerinc problémáival fizettünk. Az mozgásszervrendszerünket alakító evolúció törvénye szerint viszont mindig a fittebb él túl, és a struktúra idővel adaptálódik a környezet igényéhez. A gerincünk felépítése azonban Lucy óta közel változatlan. Ha nem lenne jó megodás a saggitális görbületrendszer, akkor miért maradt pontosan ugyanolyan 1,5 millió év alatt?

2. Az evolúciós folyamat során egyáltalán nem törekedett „kiegyenesedni” a gerincünk… miért????

A fizikusok szerint egy egyenesebb oszlop sokkal jobban viselné el a kompressziós erőket – fej, hasi szervek, bordakosár, stb súlya – mint egy hajlított rugó. ( erre a témára a tensegrity cikkben részletesen visszatérünk)

Az evolúciós folyamat során mégis egyedül a Neandervölgyi ember lordózisa kezdett el sekélyebbé válni, aki rövid földi pályafutása után átatda a helyét a lordotikusabb ágyéki gerincel rendelkező társainak, akik ma is élnek, és – bár gyakran fáj a derekuk – virulnak.

A fenti kérdésekre több kutató mellett Dr.Serge Gracovetsky kezdte el keresni a válaszokat. Nukleáris fizikusként a gerincproblémájára öt szakembertől öt különböző diagnózist kapott, ezért Nackemson és Farfan mellett dolgozva belefogott a gerinc biomechanikájának az elszánt kutatásába. Mivel nem volt évszázados előítéletektől fertőzött, ráadásul egyetlen terápiás módszer előítéletes elnézést: elkötelezett híve sem, egészen megdöbbentő dolgokat fedezett fel gerinces kérdésekben, melyek rövid időn belül alapjaiban fogják megváltoztatni a terápiához és a rehabilitációhoz való hozzáállásunkat.

Gracovetsky kutatóként nem fogadott el a korábbi merev dogmákat, és feltette a következő kérdést:

Ha a láb az, amivel járunk, akkor elvileg akinek nincs lába, az nem tud járni?

Majd elkezdte vizsgálni egy 21 éves fiatalember járásmintáját.

A dologban annyi volt érdekes, hogy a srácnak nem voltak végtagjai. A fiú az ischiumán közlekedett, és Gracovetsky megfigyelte, hogy a medencéjének a mozgása szinte pontosan megegyezik a két lábbon járó emberek mozgásképével.

Gracovetsky megfigyelve végtaghiányos emberek, futók mozgását, így hamar rájött, hogy a járásban a fő szerep nem a lábaké. A mozgást a gerinc indítja el (!!!!) , és a lábak „csak” a gerinc mozdulatának a meghosszabbítói, kvázi erősítői és kivitelezői. A fő hajtóművünk nem a lábunk, hanem a gerincünk.

Az ágyéki gerinc lépéskor létrejövő laterálflexiója miatt létrejövő járulékos rotáció az, ami elindítja a következő lépésünket, aminek az intenzitását egy sor aktív és passzív tényező erősíti fel (izmok, kötőszövetek energiatárolása, a porckorong anulusának rotációkor történő kifeszülése, stb…) ebből lesz a lépés.

Igy a gerinc egyik fő funkciója, hogy a lordózis segítségével az elsődleges hajtóművünkként szolgál.

A koncepció bár első ránézésre megdöbbentő lehet, nem teljesen új. A tanulmányaink során sokszor találkoztunk Dr.Lewit nevével. Lewit-ot manuálterapeutaként nagyon érdekelte, hogy hogyan függ össze a gerinc formája és a mozgása, ezér már 1903-ban készített egy modellt, ami így nézett ki. Az egyenes rúd jelképezte a gerincet, a keresztrudak a váll és a medenceövet. Ha az egyenes rudat hozta „laterálflexióba” akkor nem történt semmi különös. Ha viszont előbb egy „lordózist” görbített hozzá, akkor azonnal egy járulékos rotációt indukált az oldalrahajlítás. A medence és a vállak rotációját a gerinc irányítja, és kvázi egy passzív hajtóműként működik. A medencét a lordotikus gerinc fentről irányítja, és a láb követi ezt a mozdulatot.

Hogy miért rendkívül érdekes ez a teória?

Ha úgy tekintünk a gerincre, mint egy kváz passzív oszlopra, amit a lábak, mint lokomotoros egység hordoznak, akkor az meg fogja határozni a diagnosztikuis és terápiás protokoljainkat – és sajnos az eredményeinket is…

De ha a gerinc az elsődleges hajtóművünk, akkor egész más protokolokat kell követnünk a rehabilitációban, hiszen:

egészen más funkciót kell helyreállítanunk.
a funkcióvesztést és a strukturális károsodásokat lehetséges, hogy egészen más hatások okozzák, mint amiről korábban gondoltuk.

1. Kérlek oszd meg a bejegyzést, hogy eljuthasson másokhoz is.

Erről fog szólni a gyógytornászoknak szóló cikksorozat további három része, melyben a koncepció fontos pontjait, és terápiás vetületeit nézzük át.

Írakozz fel itt lent, és értesítelek, ha felkerült:

0 Shares