Hozzászólások ehhez: Meséld el a sztorid!

Szerző: Zsoca

Zsoca — Tue, 19 Oct 2021 17:11:04 +0000

A munka hozott el szülővarosombol Bp-re, ahol műszakos munkarendben kezdtem dolgozni (ejjel nappal, hetvegen, összevissza), a rendszer sajnos ebbe nem fert bele.
Bar mar ki-ki szakadnek belőle, nem sikerült teljesen.
Aztan itt a fővárosban nem is igazan fordult meg az edzéstartás, mint opció.

Sok baratom nyaggat, hogy tartsak nekik maganedzest, es az igazat megvallva hiányzik is az a tipusu építkezés, munka.

Ha letettem a muszakokat, egyszer lehet lemegyek egy hobbiedzesre, nosztalgiázni, aztan ki tudja? 🙂

Az altalatok kepviselt tudas rengeteget ad hozza a mar meglevő specifikus tudasomhoz, a sportag csak több lenne vele.

Köszönöm még egyszer a lehetőséget, es további remek sikereket kívánok!!!

Szerző: Máté Bene Zoltán

Máté Bene Zoltán — Mon, 18 Oct 2021 12:47:02 +0000

Válaszként erre: Kardos Zora

Szia Zora!!!

Ezzel a leírással annyira de annyira tudok azonosulni, hogy jobban már nem is lehetne!

„Akkor már tudtam, ez kell, csak ez, és mentem, minden edzésre, mindig, melegben, hidegben, télen, szünetben, szabadságon, munkanapon.”

Ennyi…
És ilyenkor mi mást tudunk csinálni, mint „direkt ezt”…:)

Köszi szépen a megosztást!
Oss.:
m.

Szerző: Máté Bene Zoltán

Máté Bene Zoltán — Mon, 18 Oct 2021 12:43:32 +0000

Válaszként erre: István

Szia István!

Köszi szépen a történetet! Milyen kicsi a világ! 🙂 Hát, nehéz kérdés, hogy mi tekinthető „rossznak”, mert ha még gerinc szempontból valami nem is annyira előnyös, még akkor is annyi minden lehet a mérleg másik oldalán… Jó munkát Neked kint, és köszi, hogy olvasod a BGA fórumot!

Üdv.:
Máté

Szerző: Máté Bene Zoltán

Máté Bene Zoltán — Mon, 18 Oct 2021 12:41:24 +0000

Válaszként erre: Zsoca

Szia Zsoca,

Nagyon köszi az inspiráló történetet! Szerintem a legtöbb mai gamer srác már elképzelni nem tudja, mi mindent adhat egy ilyen edző – és egy ilyen sport – az ember életében. Miért hagytad abba amúgy a Kickbox oktatást?

Üdv.:
Máté

Szerző: Máté Bene Zoltán

Máté Bene Zoltán — Mon, 18 Oct 2021 12:37:54 +0000

Válaszként erre: Magyarné Ambrus Erika

Szia Erika!

Nagyon köszönjük a történetet!
Mekkora pedagógus lehetett Varró Imre bácsi, hogy végig tudott kísérni a vízre menéstől való félelemtől egészen az országos bajnokságig! Gratulálok az új eredményhez és jó egészséget kívánok!!!
Máté

Szerző: Máté Bene Zoltán

Máté Bene Zoltán — Mon, 18 Oct 2021 12:34:55 +0000

Válaszként erre: Hegyi Ede

Osu!

Köszi szépen a megosztást! Ugye, hogy aki egyszer megérzi a dojo illatát, az nem tud kilépni onnan! 🙂
Üdv.:
m.

Szerző: Dabis László

Dabis László — Sun, 10 Oct 2021 17:26:48 +0000

Laci.

Az én sportom a menekülés volt kisiskolás koromban. Kicsi voltam kortársaimhoz képest így mindig engem találtak meg. Nagyon gyorsnak kellett lennem ha épségben akartam megúszni a napot. ennek eredménye az lett, hogy korosztályom leggyorsabb rövidtávfutója lettem. 12 évesen 7,9 alatt futottam a 60 métert. Zeneiskolába jártam így ez senkit nem hatott meg!:)
Ezután érdekes módon valaki vigyázott rám és nem történt semmilyen sérülésem. Testsúlyom most is rendben van, minden nap izgek-mozgok, futok, kerékpározom stb. Sportként végzek fizikai munkát. Ásás, lapátolás csákányozás, kalapálás helyesen végezve (nem kocsmázva)nagyon jól karban tart…Ha segítséget kértem mert fájt valahol(izomeredetű) azt mondták „megoldod te azt Laci” eddig így lett.:)

Szerző: Radványi Zsófi

Radványi Zsófi — Sun, 10 Oct 2021 16:24:43 +0000

Két és fél éve találtam rá a rúdtáncra (Nem az öltáncos-erotikus fajtára 🙂 ). A szerelem az első óra óta tart! Korábban futottam, kosaraztam, trx-eztem, pilateseztem, kis ideig atletizáltam, de egyik sem adta azt, amit a rúdtánc! Állandó kihívást ad, rövid és hosszútávú céljaim vannak benne. Fejleszti az ember női oldalát: hajlékonyságot, rugalmasságot, de egyben nem kevés erőt, állóképességet is kíván. Amikor sikerül egy addig lehetetlennek tartott elemet kivitelezni, az felbecsülhetetlen önbizalmat és örömet ad! Nem utolsó sorban pedig megtanít legyőzni a félelmet, túllendülni a fájdalomérzeten, megismerni a határaimat és elhinni, hogy bármire képes vagyok, ha akarok. 🙂

Szerző: Kardos Zora

Kardos Zora — Fri, 08 Oct 2021 10:57:10 +0000

Vannak szerelmek. Igaziak, hamisak, szépek vagy csúnyák, pár hetesek, egy-éjszakások, sírig tartók. Ilyen a „Sport” is, amit mindig megnézünk, megállva, belesve, edzőteremben, tévén, közösségi médiában, bárhol… mindenkinek a sajátja, az ÖVÉ, ahonnan azért kitekinget az ember néha, hogy messziről ugyanolyan legyen, ami újra és újra beszív.
Van már sok éve annak, hogy gyerekként cselgáncsozni kezdtem, volt mellette minden, mivel olyan kis igazi zsírozott villám voltam. Aztán a fiam születése után már felnőttként találtam le egy edzőterembe, ahol karate volt (ennek is már 25 éve klingon számítás szerint is). Akkor már tudtam, ez kell, csak ez, és mentem, minden edzésre, mindig, melegben, hidegben, télen, szünetben, szabadságon, munkanapon.
Aztán egyszer egy sokadik elfekvős derékfájást követően MR-re küldtek. Ott közölte velem a doki, hogy ezzel a gerinccel maga ne sportoljon tovább, a karate meg egyébként is tönkreteszi minden ízületét. De ha direkt csinálja, ne akarja, hogy meggyógyítsuk. Kemény szavak, egy érzékenyített helyzetben. Akkor arra gondoltam – most feküdjek le és halljak meg? Lementem az edzőterembe, álltam az ajtóban és néztem mit csinálnak a többiek. Sírtam. Befelé is és kifelé is. Aztán kifordultam onnét és kezdtem megoldást és segítséget keresni. Gyógytornászt, jógát, úszást, pilatest, és a nagy befutót, ami végülis segített, az NMPT-t, csak hogy a nagy szerelem, a karate maradhasson. Mint amikor mindent megteszel egy kapcsolatért, mert az olyan jó… Ha edzek, nem fáj. Amikor tanítok, nem fáj, edzőtáborban a negyedik napon nem fáj. Utána meghalok, kenegetek, panaszkodom, de újra felkelek, és megint ott vagyok. Ledarálja az embert, és újraépíti, máshogy csinálja az ember, mint 20 éve, és alakul a testéhez a technikája, hiszen a cél hogy 85 évesen is el tudja járni a heian shodant.
Elvesz és ad, de ami igazán csak ad, az higgyétek el, az egy hosszú erdei séta a kutyával☺ ☺

Szerző: István

István — Thu, 07 Oct 2021 16:04:13 +0000

Szia Maté!
Engem is a karate segített ki,a destruktiv kritika okozott súly alól 🙂 Apam csak gilicének nevezett, a tesi tanárom bénának( pedig csak átlagos voltam) Aztán suli után én is a karatét éreztem megoldásnak. Kiokushinkay edzésekre jártam két évig, s hihetetlen rugalmasságot , erôt kaptam, s osztályelsô lettem sportban. Valoszínû az önbizalom is hozzáseïtett. Késôbb Shotokan lett a folytatás igaz csak 4 kyuig jártam, aztan sérülés, s utana amolyan gym- es megoldás. Azota sem hagytam el a sportot, s most 54 évesen is lenyomok egy 50 kentot akár. Videidat nézve csak mosolygok,hogy ” gyúrósan” mennyi mindent rosszul csinaltunk. Most gyogymasszôrként ( Cancun) nagyon sok mindent felhasználok a videokbol, s még az edzésekhez is adok segitséget. Itt sajnos a személyi edzés elég gyerekcipôben jár. Itt is szeretném megköszönni a segitséget a videokbol, s amit Góg Anikoval csinalt videóból( Anikoval vagy 4 évig kollégák voltunk,s kliensem is volt,s most csak barátság) kaptam!
További sok sikert! 👏🏼